Otthon

2011.07.02. 08:26

Rátgéber Lászlóék házában minden a kosárlabdáról és a zenéről szól

Két éve Európa legjobb kosárlabdaedzőjének választották Rátgéber Lászlót, az egyetlen magyar szakvezető, aki Euroligát nyert. Újvidéken született, 1993-ban került Pécsre, ahol családot alapított, feleségül vette játékosát, Csák Magdolnát. A Mecsekben található családi házukat 1999-ben vásárolták, majd azonnal átépítették.

Horog László

Mondhatni, Pécs a lábai előtt hever. Mesés a panoráma a Rátgéber család pécsi otthonában, a kiváló kosárlabdaedző tulajdonképpen a hegytetőn, egy csendes kis utcában él nejével és két fiúgyermekével. Az utóbbi három évben a szokottnál jóval kevesebb időt tölthettek itthon, ugyanis a családfő előbb Moszkvában, majd Isztambulban dolgozott. Május elején tértek haza, a nyarat Baranyában töltik, egyelőre nem tudni, hol lesz a kiváló szakvezető következő állomáshelye.

A háromszintes házban minden a kosárlabdáról és a zenéről szól. Legalul a konyha, az étkező, a nagy terasz, a kerti sütőfal, valamint a hátsó udvaron a medence található, középen a nagy nappali, a dolgozó-, a zeneszoba, legfelül – amit Rátgéber László apartmannak nevez – pedig a fiúk szobái és a szülők hálója.

– Tizenkét éve, 1999-ben költöztünk ide, előzőleg albérletekben, téglaházas lakásokban laktam a nejemmel. Nagyobbik fiam, Lacika 1997-ben született, ami szintén felgyorsította a folyamatot, hogy saját otthont teremtsünk. Nekem volt egy sörözőm Pécsett, a nejemnek egy lakása a fővárosban, mindkettőt eladtuk, így vásároltuk a házikót, ami kimondottan jó vételnek tűnt. Hosszasan keresgéltünk, végül emellett döntöttünk, beleszerettünk a panorámába. A korábbi tulaj jó állapotban tartotta az épületet, persze, átalakításokat azért végeztünk, kiszélesítettük a házat, a középső szinten a teraszt lezártuk, falakat helyeztünk át, a legfelső szintet teljesen átrendeztük. Az udvart mi álmodtuk meg, medencével, a bejárat felőli udvaron sziklakerttel, kis halastóval.

A medence melletti házikóra két kosárlabdapalánkot szereltek, amelyet a két fiú, a 13 éves Lacika és a 7 esztendős Tomika használ. Apjuk szerint ügyesek, de a szülők nem erőltetik, hogy a kosárlabda legyen a jövőjük.

A ház belső berendezése a feleség, a korábbi nagyszerű kosárlabdázó, a 125-szörös válogatott Csák Magdolna ízlését dicséri, ő tervezgette, mi hova kerül, persze a lényegi kérdésekbe a férj is beleszólt, valamint belsőépítészek is segítettek.

A család nyáron a legtöbb időt a nagy teraszon tölti, a hangulat olyan, mintha a família egy nyaralóban pihenne. – Ez volt a cél. Az alsó szintet a medencével úgy alakítottuk ki, ha beköszönt a jó idő, időnk jelentős részét itt töltjük. Itt sütögetünk, beszélgetünk négyesben, illetve a barátokkal, a forró, nyári napokon a medencében hűsölünk. Utóbbit inkább a fiaim használják, illetve a cimboráik, előfordul, hogy nagy nálunk a zsivaj, de nem zavar.

A ház kialakítása során nem követtek aktuális divatot, stílusjegyeket, olyan otthont akartak teremteni, amelyben jól érzik magukat. Ha valamit megláttak, s úgy ítélték meg, jól illeszkedne a ház hangulatához, azt megvásárolták. Két legutóbbi állomáshelyéről alig hoztak haza tárgyakat, Moszkvából semmit, Isztambulból három kézi szövésű, gyönyörű szőnyeget, amelyek a nappaliban találhatóak, az egyik a nagy vitrin előtt fekszik. A polcokon találhatóak a tréner által nyert elismerések, díjak, oklevelek, érmek, serlegek. Sok időt tölt a dolgozószobában, ahol szakkönyveket olvas, angolra, illetve magyarra fordít, elemez.


A nappaliban található a nagyképernyős tévé, amelyen a családfő nem csak kosármeccseket néz, imádja a futballt, a jégkorongot, valamint a természetfilmeket is. A konyhában kevés időt tölt, ez a feleség felségterülete, ő inkább a kertben sütöget.  A zenesarokban pihen a gitárja, mostanában kevés ideje jut a gyakorlásra, ezért az utóbbi években nem lépett fel a Kiscsillag együttessel sem, amellyel korábban néhányszor koncertezett. A zeneszoba az egyik büszkesége, háromezer lemeze van. A kosárlabdaedzők többségéhez hasonlóan a sikerek után Rátgéber is módszeresen levágta a gyűrűkről a hálókat, amelyek a lépcsőfordulóban, elegánsan bekeretezve pihennek a falakon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!