Pápa

2012.02.24. 06:40

Barokk mindenkinek

Pápa - A közelmúltban alakult Pápai Barokk Hagyományőrző Egyesület február elején indította három előadásból álló sorozatát. Az elsőn dr. Nagy-L. István múzeumigazgató beszélt az Ősök csarnokáról, a napokban tartott másodikon dr. László Péter történész foglalta össze az Esterházy-család pápai ágának fontos személyiségeit.

Nagy Imre

Közel harmincan ültek az egyik kávéházban tartott élvezetes, a humort sem nélkülöző előadáson, ahol a történelmi tények mellett az anekdoták is sokat elárultak a Pápát hosszú időn át birtokló főúri család hétköznapjairól. Bár László Péter eredetileg egyiptológus, a Gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum igazgatójaként széles körben tanulmányozta a család fraknói ágát. Mindebből számos tanulmány, értekezés született, amiket jól ismernek a pápai helytörténészek, a történelem iránt érdeklődők.

A muzeológus főként az Esterházyak 17-18. századi jelenlétének titkaiba avatta be a hallgatóságot. Két személyt emelt ki előadásában: a barokk kastélyt megépítő Esterházy Ferencet, illetve gróf Esterházy Károly egri püspököt, a pápai nagytemplom, a kórház építtetőjét, a Fő tér struktúrájának átformálóját. 
Előbbi 1743-ban Franz Anton Pilgramot, a neves bécsi építészt bízta meg a tervezéssel. Az elképzelés ma is látható: a Nádor-terem legnagyobb képe a valóság és a fantázia sajátos egybeolvadását ábrázolja. A nagyszabású terv nem valósult meg teljes egészében, mert az építkezés folytatója, Károly inkább az egyházi építményekre koncentrálta figyelmét.

Az előadó nemcsak a pápai uradalom pontos helyzetét vázolta fel, de ennek kapcsán kitért az országos közállapotokra és a sorsfordító történelmi eseményekre is. Részletesen ismertette az akkori birtokrendszer ismérveit, ami a jobbágytelkektől a racionálisabb, modernebb gazdálkodásig ível, lehetővé téve a nagyobb jövedelmet. Kiemelte és példákkal támasztotta alá az Esterházyak egészséges, jó humorát, de felhívta a figyelmet az alapos, birtokai legkisebb szegletét is számon tartó főúri hozzáállásra is. Néhány, a történelemkönyvek által fel nem jegyzett humoros történettel szintén jellemezte a két kiemelt személyt. Külön érdekessége volt az előadásnak, hogy László Péter a történelmi tényekből következtetett néhány, a kastélyban található festmény keletkezésének időpontjára.

A hallgatók tapssal jutalmazták az előadást. Mint azt Mészáros Szabolcs, az egyesület elnöke zárszavában elmondta, elképzelhető, hogy a sorozat a három előadást követően is folytatódik. A záróalkalmon Mezei Zsolt főkönyvtáros beszél a barokk Pápa hétköznapjairól és ünnepeiről.
 

A barokk kor megismertetése a céljuk

A Pápai Barokk Hagyományőrző Egyesület 2011. október végén alakult a kastély Nádor Termében azzal a céllal, hogy népszerűsítse az Esterházy-kastélyt, őrizze, ápolja és közvetítse a pápai barokk hagyományokat.  Jelenleg mintegy harminc aktív tagja van. Vállalt feladatuknak tekintik, hogy főként ismeretterjesztő előadásokon adják közre a barokkhoz kapcsolódó ismereteket, de ezen túlmenően a 17-18. század jellegzetességeinek, külsőségeinek  megjelenítésére is vállalkoztak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!