Pápa

2013.04.28. 07:55

Három hét az egészség jegyében

Az egészség jegyében töltöttek három hetet különböző programokkal a pápakovácsi kastélyiskola pedagógusai és diákjai.

Nagy Imre

A 2010-ben befejezett, ám öt évig fenntartandó TÁMOP-os projekt idei záró rendezvényét pénteken tartották.

Az előző években foglalkoztak már a vízzel, a kenyérrel, most a programban aktívan résztvevő tantestület döntése alapján az egészséges életmódot választották. Tanórai és tanórán kívüli tevékenység is jellemezte a kiemelt időszakot, a testnevelési órákat úszásra fordították. De még a matekórákba is becsempészték az egészséget: a gyümölcslé összetételét, energiaértékét számították ki a nebulók.

Készül a medvehagymás langalló (Fotó: Nagy Imre)

- Vendégeket is hívtunk, például Pintér Veronika, negyedéves mentőtiszt hallgató tartott a gyerekeinknek bemutató foglalkozást az újraélesztésről. Menet közben pályamunkák is készültek, hiszen szép- és versíró versenyt, plakát- és gyümölcsszobor készítő versenyt is kiírtunk a témával kapcsolatban - mondta el a medvehagymás langalló sütése közben Molnár Lászlóné, az intézmény igazgatója. Az ezekből rendezett osztályonkénti kiállítás az iskola folyosóján tekinthető meg.

A rendezvényt egy tavalyi sikernek köszönhetően az egyik nagy, üdítőket előállító cég is támogatta: idén minden gyermek egy liter ivólét kapott. A zárónapon vetélkedőket tartottak: a salátabárban négyféle, a gyerekek által készített saláta mérkőzött egymással, elméleti kérdéseket kaptak a helyes táplálkozásról, és természetesen nem maradhattak el a sportvetélkedő sorversenyei, sőt az állóképesség felmérése sem. Az egyik vetélkedőt a helyi német nemzetiségi önkormányzat támogatta, az egész rendezvény lebonyolításához pedig a pápai tankerület is hozzájárult.

A délután folyamán pihenésképpen - miután jóízű gyógyteákat és a tejfölös-hagymás langallót is fogyasztottak - osztályonként felsorakoztak az iskola udvarán, ahol igazgatójuk elismerő szavak keretében átadta a legjobbaknak járó okleveleket, gyümölcs csomagokat és más díjakat. Ezekből pedig rengeteg jutott szinte mindenkinek. Miután a langalló, a tea és az ivólé is elfogyott, illetve tudásban, az egészséges életmódról alkotott szemléletben szépen gyarapodott a pápakovácsi iskola összes tanulója, a háromhetes rendezvényt sikeresnek nyilvánították és ünnepélyesen bezárták. Mindezt más témában jövőre is megismétlik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!