Pápa

2014.10.09. 17:30

A baloldali együttműködés polgármesterjelöltje: Grőber Attila

Pápa - Grőber Attila Pápán a Magyar Szocialista Párt, az Együtt 2014, valamint a Párbeszéd Magyarországért közös polgármesterjelöltjeként indul az önkormányzati választáson.

Polgár Tibor

Grőber Attila a pápai Türr István Gimnázium történelem filozófia szakos tanára. Feleségével, aki szintén pedagógus, három gyermeket nevelnek. A baloldali együtt-működés polgármesterjelöltje tizenkét éve tevékenykedik szocialista önkormányzati képviselőként, két cikluson keresztül pedig a pénzügyi bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Az önkormányzati választások nem pártokról és nem egyéni ambíciókról szólnak, hanem Pápa város jövőjéről. Arról, hogy van-e elég tehetségünk, képességünk, akaratunk és munkabírásunk városunk megújítására. Továbbá arról is, hogy a ránk bízott örökséggel és az előttünk álló lehetőségekkel képesek vagyunk-e élni - vélekedik Grőber Attila. Mint mondja, egy választási kampány arra ad lehetőséget, hogy megmutassák, milyen értékrendet képviselnek, és bemutassák, milyen programot kínálnak a pápaiak számára. Álláspontja szerint nem pártok neve és logója mögé elbújó jelöltekre, hanem önálló gondolatokkal, véleményformáló képességgel rendelkező, személyében is hiteles képviselőkre van szükség.

Grőber Attila számára a demokrácia egy magatartásforma, ami egymás elfogadásáról és közös döntésekről szól


- Olyanokra, akik tudnak és képesek is dolgozni ezért a városért, akiknek a képviselővé válás nem a hatalmat jelenti, hanem egy öt évre vállalt feladatot. Vallom, hogy ezt a mentalitást a női politikusok eredményesen tudják képviselni. Ezért döntöttünk úgy, hogy a választókerületek felében női jelölteket indítunk - mutat rá a pápai baloldali együttműködés polgármesterjelöltje. Hangsúlyozza: a politikai gondolkodás határvonalát nem abban látja, hogy ki jobboldali és ki baloldali.

- Azért sem, mert ahol mindenki egyformán gondolkodik, ott valójában nem gondolkodik senki. A valódi határvonal számomra a demokratikus elkötelezettségben rejlik. Annak a belátásában, hogy a demokrácia jóval több, mint egy politikai berendezkedés. A demokrácia valójában magatartásforma, amely egymás elfogadásáról, tiszteletben tartásáról, a hátrányos helyzetűek támogatásáról és közös döntéshozatalokról szól. Ennek a demokrácia-felfogásnak a támogatására kérem a pápaiakat, és közösen képesek leszünk Pápa megújítására - fogalmaz Grőber Attila.

Az önkormányzati választás nem pártokról szól, hanem Pápa város jövőjéről

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!