Pápa

2015.06.09. 16:32

Mozizással támogatták az óvodapedagógusokat

Pápa - Több mint 80 ezer forint gyűlt össze a Petőfi mozi két jótékonysági vetítésén a helyi óvodapedagógusok számára. Az összeget kedden adta át Micsik Zoltán, a filmszínház üzemeltetője a Szivárvány Óvodában.

Polgár Tibor

Mint ismert, a pápai mozi gyermeknap apropóján jelképes összegű vetítéseket tartott, a kedvezményes jegybevételt pedig jótékony célra ajánlották fel. – Ha lehetőségünk van segíteni és minél többeknek örömet szerezni, akkor miért ne tennénk meg? A mostani akciónk kedvezményezettjének egy olyan egyesületet kerestünk, amelynek szüksége van a pénzre és az jó helyre kerül náluk. Úgy vélem, jól döntöttünk, hogy Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesületének gyűjtöttünk – hangsúlyozta Micsik Zoltán.

Csákvári Judit átveszi az adományt Micsik Zoltántól
Fotó: Polgár Tibor

A fiatal mozis elárulta: a jótékonyági vetítések felülmúlták a várakozásaikat, hiszen összesen 407 nézője volt a két előadásnak. – Ebben volt egy telt házas alkalom is, amikor 241-en ültek a 238 férőhelyes moziban. Ez úgy történhetett meg, hogy egy-két szülő az ölébe vette a gyermekét. Végül 81.400 forint jött össze, amit felkerekítettünk 82 ezerre, hogy ne csörgő pénzt hozzunk – jegyezte meg mosolyogva a filmszínház üzemeltetője. Hozzáfűzte, a kezdeményezésnek biztosan lesz folytatása, a jótékonysági vetítéseket hagyományteremtő szándékkal szervezték meg.

– Nagy örömmel fogadtuk a felajánlást, hiszen egyesületünk minimális tagdíjból működteti, tartja fenn magát. Szükségünk van a különféle kiegészítésekre, amiket adományokból, pályázatokból tudunk megoldani – nyilatkozta a Naplónak Csákvári Judit, a Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete elnöke, miután átvette az adományt Micsik Zoltántól. Az egyesületi elnöktől megtudtuk: szervezetük 2003 óta működik és leginkább a szakmai segítségnyújtást tűzték a zászlajukra. – Mindez évben szervezünk egy-két szakmai napot, a következő éppen a hétvégén, június 12-én lesz a Játékfesztivál keretein belül. Rendezvényeink a pápai intézményeken kívül a vidéki óvodák nevelőinek, pedagógusainak is szólnak. Emellett gyerekprogramokat, például játszóházakat, kirándulásokat is tartunk – mondta el Csákvári Judit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!