Pápa

2016.12.15. 17:32

Megáldották a karitatív célokat szolgáló Szent Erzsébet-termet

Pápa– A közelmúltban megnyílt Árvácska ajándékbolt mellékhelyisége ezentúl időszaki kegytárgykiállítások, kézműves foglalkozások és adománygyűjtés színtere lehet.

Laskovics Márió

Vasárnap ünnepélyes megnyitó keretében szentelték fel a Fő téren megnyílt ajándék- és kegytárgybolthoz kapcsolódó, ezentúl karitatív célokat is szolgáló Szent Erzsébet-termet, amelyben jelenleg a pápai Galla házaspár kegytárgygyűjteményének mintegy húsz százaléka látható. A jelenlévőket Szijártó László kerületi esperes-plébános, a Veszprém-Főegyházmegye Karitász igazgatója köszöntötte, majd Galla Zsolt gyűjtő beszéde, Birkás Zsófia karácsonyra hangoló szavalata, és Birkásné Erdős Krisztina köszöntője után Isten áldását kérte a helyiségekre, a létrehozókra, az ott dolgozókra, a leendő vásárlókra s a megjelentekre.

- Hosszú évekig divatáruház működött itt, majd egy szép összefogás keretében a két helyiséget rendbe tették. Bővültek az ötletek, és Galláék is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mivel otthonukat kinőtte a több mint ezer darabos kegytárgygyűjteményük. Illetve a város vezetése is mindvégig pozitívan állt hozzá a kivitelezéshez, a polgármester úr kérésére a Szent Erzsébet-termet karitatív tevékenység céljából alakítjuk ki. Szeretnénk a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartani, illetve a kegytárgykiállítás mellett adományok fogadására is alkalmas hely lesz. Reményeink szerint így a karitatív munka még intenzívebben jelenhet meg a városban – fogalmazott beszédében Szijártó László atya.

- Köszönöm a város vezetésének, hogy lehetővé tette, hogy ezt a helyiséget megkapjuk, ez nagyon jó ugródeszka, hogy majd egyszer Pápán egy kegytárgymúzeum létrejöhessen. Addig is gyűjteményünk egy részét, mintegy 18-20 százalékát tudjuk megmutatni a nagyközönségnek. Most a betlehemekre helyeztük a hangsúlyt, a különböző stílusú szenteltvíztartókból és keresztekből pedig átfogó képet igyekszünk adni. Időszaki kiállítás lévén az ide betérő két-három havonta új tárlatot láthat majd – árulta el Galla Zsolt, akit felesége mély hite ösztönzött a kegytárgygyűjtemény létrehozására.

– A Szent Erzsébet-teremben karitász önkéntesként a szeretetszolgálatomat végzem. A megszentelés fontos a családunk számára, remélem, hogy nagyon sok szeretetet és támogatást, adományokat tudunk majd adni a rászorulóknak. A teremben többféle programot szervezünk a jövőben, rajzpályázat kiállítását, 8-10 fős csoportoknak kézműves foglalkozást. Igenis van igény a hitéletre, az emberek éheznek a szeretetre. A terem központnak is tekinthető a környező falvak karitász munkatársai számára, ahol tapasztalatot cserélhetünk, segíthetjük egymás munkáját - mondta el az egy hónapja megnyílt Árvácska kegytárgybolt üzemeltetője, a csóti Szent Mihály Karitász vezetője, Birkásné Erdős Krisztina.

A megnyitó résztvevői a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért nevű akciójához kapcsolódva gyertyát kaptak, illetve közösen imádkoztak a rászorulókért.

- A jó szándékú emberek figyelmét keltjük fel arra, hogy vannak olyan szegény emberek, akiken lehetőségeinkhez mérten segítenünk kell. Fontosnak tartom az anyagi áldozat nélküli karitatív tevékenységeket is, például az idősek, betegek látogatását, meghallgatását. A boltban és a teremben dolgozóknak, önkénteseknek lehetősége lesz effajta szolgálatot is teljesíteni – tette hozzá Szijártó László atya, illetve kiemelte, hogy a Katolikus Karitász országos adventi gyűjtése keretében a Veszprém-Főegyházmegyei iskolákban „Egy kis doboz szeretet!” címmel szerveztek akciót. A beérkezett több mint hatszáz ajándékdobozt a megyében fogyatékkal élő és nagycsaládos, illetve kárpátaljai szegény gyermekeknek osztják ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!