Hirdetés

2023.06.12. 06:55

Megnyitotta kapuit a Magyar Nemzeti Bank Oktatási és Konferenciaközpontja Balatonakarattyán

Megkezdte működését a Magyar Nemzeti Bank Oktatási és Konferencia Központja (BOKK) a balatonakarattyai Koppány soron, az egykori MÁV-üdülő területén. A rekonstruálási munkálatok befejezését, illetve a nemzetközi központ megnyitását június 4-én, a balatonakarattyai lakosok türelmét és támogatását megköszönve, nagyszabású közösségi nappal ünnepelte a jegybank a központ udvarán.

Forrás: MNB

Az egykori MÁV-üdülő 6 hektáros, kiváló adottságokkal rendelkező területe hosszú ideje kihasználatlanul állt, egészen a felújítási munkálatok 2018-as megkezdéséig. Az MNB azzal a céllal kezdte meg a terület rehabilitását, hogy az addig üresen álló épület oktatási központként, hazai és nemzetközi-, pénzügyi, gazdasági és tudományos konferenciák, valamint a jegybank munkavállalóinak szóló workshopok, képzések és kihelyezett tárgyalások helyszíneként éledjen újjá.

A BOKK több szempontból is értékteremtő beruházásnak tekinthető Balatonakarattya életében: amellett, hogy turisztikai szempontból előnyös a város és környéke számára, mintegy 100 új, egész éves munkahelyet teremt, valamint adóbevételt generál Balatonakarattyának. A város infrastruktúrájára szintén pozitív hatással volt a beruházás, ugyanis annak keretében a beruházó MNB-Ingatlan Kft. modernizálta a környék áram- és a telekommunikációs hálózatát, megoldást biztosított a csapadékvíz előtte gondot okozó elvezetésére is, korszerűsítette a komplexum környékén található utakat, valamint új parkolóhelyeket hozott létre.

Forrás: MNB

A fejlesztés során fontos szempontként volt jelen a fenntarthatóság. Ezen törekvés megvalósítása érdekében a beruházó több száz fát és több tízezer cserjét ültetett el a régóta gondozatlan területen, valamint az élővilág védelmére is kiemelt hangsúlyt fektetett, amelyet az elkészült környezeti hatástanulmányok, valamint dendrológiai vizsgálatok biztosítottak. A jegybank összességében a helyi szabályozási rendelet által előírt 40 százalékos zöldfelületi mutatót jóval meghaladva, 70 százalékra növelte a zöldterület mértékét, amelyet a megőrzött, már kiteljesedett, nagy lombozatú fák mellett 200 új fa és 40 ezer díszcserje ültetésével érte el. Az energiatudatosságot szintén szem előtt tartotta a fejlesztő, ennek jegyében napelemek, illetve elektromos töltőállomások kerültek kihelyezésre a területen.

A felújított Balatonakarattyai MNB Oktatási és Konferenciaközpont zárt körben, a jegybank három napos Tehetséggondozó Programjával kezdte meg működését május 17-én, amely több mint 100 egyetemista hallgató részvételével került megrendezésre.

Forrás: MNB

A balatonakarattyai lakosok előtt június 4-én nyílt meg első alkalommal a komplexum, a központ udvarán ugyanis nagyszabású közösségi napot tartott az MNB. A látogatókat számos kitelepüléssel várták a szervezők: többek között a Pénziránytű Alapítvány és a Pénzmúzeum is saját standdal jelent meg, emellett zenés, interaktív gyermekműsor és élőzene is színesítette a programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában