Boldog Özséb-év

2020.06.26. 11:00

Rendhagyó piaci kínálat és pálos kiállítóbusz Nagyvázsonyban

Harmadik alkalommal rendeznek Rend-s Piacot a településen. Az idei vásár különlegessége az lesz, hogy a Kinizsi-várhoz érkezik az az utazó, pálos rendtörténeti kiállítás, amelyet a Boldog Özséb-év keretében egy kiállítóbuszon hoztak tető alá, és a hétszázötven éves pálos rendet mutatja be.

Molnár Sándor

A piacra érkezők betekintést nyerhetnek a Kinizsi-vár nemrég kezdődött felújításába is

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A bencés, a ciszterci és a pálos rend képviselői várják az érdeklődőket június 28-a és július 3-a között a már hagyományos Rend-s Piacon Nagyvázsonyban. A rendhagyó piaci kínálatban a szerzetesek ajándéktárgyai, kézműves lekvárok, borok, sörök, kegytárgyak és lelkiségi kiadványok is szerepelnek.

A járványhelyzet miatt sokáig bizonytalan volt, hogy egyáltalán megrendezik-e idén a piacot. Végül a bakonybéli bencések, a zirci ciszterek és a magyar pálosok termékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Találkozhatnak az egyes rendek képviselőivel, bepillantást nyerhetnek a szerzetesközösségek vallási és világi életébe is, hiszen ezek a közösségek gazdálkodással, mezőgazdasággal is foglalkoznak. Azok számára is izgalmas lesz az idei rendezvény, akiket érdekel az ökológia, mivel a rendek számára fontos a fenntarthatóság, a teremtett világ megóvása.

– Nagyon örülök annak, hogy ilyen nehéz három hónap után létrejött ez a rendezvény. A járványhelyzet is rávilágított arra, hogy szükségünk van a közösségekre, arra a Magyarország szempontjából ezer- éves lelkiségre, amit a kereszténység képvisel. A Rend-s Piac egy lehetőség arra, hogy ne csak a termékekkel találkozzanak az emberek, hanem a termékeken, az ökogazdálkodáson keresztül azokkal a szerzetesközösségekkel, akik ezer éve hordozzák ezt a nemzetet imádsággal és munkával – mondta el Fábry Szabolcs polgármester, aki hozzátette még, hogy a rendezvény egyik érdekessége lesz az a pálos kiállítóbusz, amelyet Budapesten, a Szent István-bazilikánál mutattak be először, és sok-sok érdekességet vonultat fel a pálos rend életéről, múltjáról, jelenéről, sőt jövőjéről is, interaktív formában.

A piacra érkezők betekintést nyerhetnek a Kinizsi-vár nemrég kezdődött felújításába is
Fotó: Molnár Sándor/Napló

A másik érdekesség, hogy a Kinizsi-szobor melletti füves területen megrendezett vásár látogatói betekintést nyerhetnek a vár felújítási, építési munkálataiba is, mivel a kivitelezőtől azt kérte a település vezetése, hogy átláthatóak legyenek a kerítések.

A program zárásaként július 3-án, pénteken 20 órától koncertet szerveznek a nagyvázsonyi evangélikus templomban. A műsorban részleteket hallhatnak az érdeklődők Johannes Cassianus könyveiből improvizatív fuvolajáték kíséretében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!