2021.06.11. 09:24
Autósok találkoznak az arénánál
Június 12-én, szombaton délután rendezik meg az I. Veszprémi Autóstalálkozót a Veszprém Aréna parkolójában. Az ötletgazdák úgy fogalmaztak, hogy szeretnének egy kis életet lehelni a szürke hétköznapokba, ezért gondolták úgy, hogy egy nyílt körű autós összejövetelt szerveznek.
Veterán járgányok egy korábbi autósrendezvényen az arénánál
Fotó: Molnár Sándor/Napló
– Akinek van kedve kiülni az autók közé, beszélgetni az élet nagy és kis dolgairól, vagy csak gyönyörködni a járgányokban, annak itt a helye – nyilatkozta lapunknak Svéd Gergely fő szervező, aki eredetileg a Fórum parkolót nézte ki a találkozó helyszínéül, mert csak 50-60 résztvevővel számolt. Azonban az esemény úgy „kinőtte” magát pár hét után, hogy már közel háromezren érdeklődtek a találkozó iránt, így a tervezett helyszínt gyorsan nagyobbra kellett cserélni.

Június második szombatján így a Veszprém Aréna parkolójába várják az autóstársadalom képviselőit a márkafüggetlen találkozóra, amely után az ország több pontjáról, sőt, külföldről is vannak már érdeklődők. A szervezők jó hangulattal, néhány autós témájú standdal és remélhetőleg rengeteg érdekes járgánnyal várják a verdák iránt érdeklődőket szombaton 14-től 20 óráig.
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
Friss hírek Veszprém Megyéből
- Augusztusban is jönnek a retró vonatok a Balaton partjára
- Balatonfüreden indult útjára az idei nyár első Kék Karavánja
- Emléktáblát avattak Balatonalmádiban a yacht klub és a földkerülő hajós tiszteletére
- Határvadászokat toboroznak a Művészetek Völgye Fesztiválon
- Improvizáció dallal, verssel, színházzal - Összehozza az embereket a közös játék öröme a Völgyben