falunap

2021.09.24. 19:00

Balatoni Horgászok Napja

A Falunappal együtt rendezik meg a településen a Balatoni Horgászok Napját, szeptember 25-én, szombaton.

Molnár Sándor

A Széchenyi park ad otthont a rendezvénynek, amelynek fővédnöke Szári Zsolt, a Balaton élővilágáért felelős miniszteri biztos.

A Horgásznap egyben egy halgasztronómiai program is lesz, ahol az Európai Uniós oltalmat élvező Balatoni pontyból készülnek halételek. A rendezvényen megsütött 40 kilogramm keszeg, valamint a 27 csapat által elkészített halételek kóstolásának bevételét jótékony célra fordítják a szervezők. A főzőversenyre nevezett csapatok részére a halosztás 13 órakor kezdődik, majd a 13.15 -ös megnyitót követően kezdődik el a főzés, amelynek során a horgászegyesületek tagjai és balatonkenesei civil szervezetek versengenek. A program házigazda műsorvezetője Sági Szilárd lesz, míg a zsűri elnöke a vad és halételek készítésében jeleskedő Vári Dávid. A gasztronómián kívül szerepel a programban koszorúzás a balatoni hajózás 175. évfordulója alkalmából és sétahajózás is. 16 órakor néptáncbemutató és táncház, 17.30-kor díjátadó, majd 18 órától a Budapest Ragtime Band koncertje várja a Széchenyi parkba kilátogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!