Programok

2016.10.10. 11:51

Programok, rendezvények Veszprém megyében október 10-től

Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények október 10-től. Böngésszen és válogasson!

Munkatársainktól

OKTÓBER 27.

Vetélkedő a szabadság jegyében

Pápa – Október 27-én, csütörtökön 14 órakor a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében vetélkedőt szerveznek középiskolások részvételével. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója emlékére rendezett, Szentül fogadjuk: szabadok leszünk című vetélkedőre díjtalan a belépés.

OKTÓBER 24.

Németh Tamás a Gyurátz Körben

Pápa – A Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör következő, októberi összejövetelének vendége dr. Németh Tamás egyetemi tanár, teológus, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora lesz. Az előadásra, amely október 24-én, hétfőn 18 órakor lesz az Evangélikus Látogatóközpontban, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

OKTÓBER 23.

Október 23-i ünnepség és megemlékezés

Pápa – Október 23-án 18 órakor városi ünnepséget és megemlékezést szervez a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a színházépületben. Gloria Victis! - Dicsőség a legyőzötteknek címmel a Pegazus Színház adja az ünnepi műsort, beszédet mond Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, illetve koszorúzás a Magyar Pieta szobornál szerepel még a programban.

OKTÓBER 22.

A régi ház körül

Pápa – A Pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum szervezésében október 22-én, szombaton 15 órától „Mesterségek nyomában – Régi ház körül” címmel tartanak foglalkozást a Múzeumok őszi fesztiváljához kapcsolódva. A múzeum néprajzi gyűjteményének anyagából az érdeklődők megismerkedhetnek a múlt század falusi életmódjával, a háztartásban használt eszközökkel, elfeledett mesterségekkel.

Szlovák magyarok '56-ról

Somlószőlős – Az ünnepi megemlékezést 22-én, szombaton délután két órakor tartják a művelődési házban. Kiss János polgármester köszöntője után a szlovák testvértelepülés, Nemeshodos Megmaradásunk elnevezésű kultúrcsoportja mutatja be ünnepi műsorát. A rendezvény zárásaként megkoszorúzzák a kopjafát.

OKTÓBER 21.

Idősek ünnepe

Farkasgyepű - Az időseket köszönti az önkormányzat október 21-én este fél hatkor a faluházban - tájékoztatta lapunkat Takácsné Légrádi Edina polgármester.

OKTÓBER 20.

Utazás 1956-ba

Pápa – Október 20-án, csütörtökön 15 órakor a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében az Utazás című rockoperát láthatjuk a Magyarock Dalszínház előadásában. A kétszer hetven perces darab témája az 1956-os forradalom és a megtorlása, Tábori György regénye alapján Miklós Tibor írta, zeneszerzője Kocsák Tibor, rendezője Vizeli Csaba. A belépés díjtalan.

OKTÓBER 18.

Régészeti előadás a Kékfestő Múzeumban

Pápa – A Régészeti mozaik elnevezésű előadássorozat keretében október 18-án, kedden 17 órakor dr. Regenye Judit régész muzeológus, a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság munkatársa tart előadást A földművelő civilizáció első nyomai Pápa környékén címmel a Kékfestő Múzeum foglalkoztatójában. Az előadás után lehetőség lesz kötetlenül is beszélgetni az előadóval.

OKTÓBER 16.

Bakancsos somogyi kirándulás

Pápa (lm) – Október 16-án, vasárnap egész napos különbuszos kirándulást szervez a Bakancsos Természetjárók Köre. Útvonal: Pápa – Veszprém – Balatonföldvár, gyalogtúra a Kereki-várromhoz – Balatonlelle – Somogyvár, bencés kolostorrom, Koppány-emlékhely és -kilátó – Fonyód, kilátó – Látrány - rádpusztai templomrom. Indulás 7-kor a várkerti parkolóból, visszaérkezés kb. 19.30-kor. Jelentkezés a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ gazdasági irodájában.

OKTÓBER 13.

Egyenruhák a Kádár-korszakból

Pápa – A Jókai Mór Városi Könyvtár október 13-án, csütörtökön 17 órakor tartja László Szabolcs gyűjtő Velünk élő történelem, Egyenruhák a Kádár-korszakból című kiállításának megnyitóját a könyvtár előadótermében. Beszédet mond Farkasdy Lajos nyugállományú őrnagy, a honvéd Bajtársi Klub elnöke. A kiállítás két hétig tekinthető meg.

Tisztújítás a Polgári Körben

Pápa – A Pápai Polgári Kör következő, tisztújító összejövetelét október 13-án, csütörtökön 18 órai kezdettel tartja az Ipartestület székházában. Előtte megemlékezést tartanak 17.30-kor a Wass Albert-emlékkőnél. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

OKTÓBER 12.

Szélesvíz

Pápa -Ezúttal a Jókai Mór Városi Könyvtárban tartják a Szélesvíz, Pápa város folyóirata ötödik számának bemutatóját október 12-én, szerdán 18 órakor. Köszöntőt mond Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere, a kiadványt Mátyus Aliz főszerkesztő mutatja be a közönségnek. A szervezők szeretettel várnak mindenkit.

 

Sümeg - Történelmi programok történelmi környezetben. Sümegen és a Várban mindig történik valami. A garantált programok közül kiemelkedik a történelmi lovasjáték, amit után középkori lakomán vehetnek részt a vendégek. A Sümegi Várbirtokon is sok az érdekes program. A Sümegi Várban egész évben fantasztikus programokkal, rendezvényekkel, táborokkal, középkori lovagi tornákkal és lakomákkal várjuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!