Rendőrségi

2010.06.09. 08:38

Életveszélyesen megfenyegettek Ferihegyi dolgozókat

Életveszélyesen megfenyegette és zaklatta a Ferihegyi repülőtér egyik kiszolgáló cégének alkalmazottait egy férfi, aki így próbálta megtalálni korábban ott dolgozó élettársát.

MTI

A  rendőrség kommandósok bevonásával hétfő este otthonában fogta el a férfit - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) szerdán az MTI-vel.

A férfit alig egy éve, annak erőszakos viselkedése miatt hagyta el élettársa, közös gyermekükkel együtt. Az elhagyott férfi depresszió elleni gyógyszeres kezelés miatt betegállományba került, ez idő alatt folyamatosan zaklatta a nő családját, barátait és munkatársait, hogy megtalálja lánygyermekét, akit - véleménye szerint - nem megfelelően nevel az édesanyja - olvasható a közleményben.
   
Az RRI közlése szerint a férfi két hete rátámadt volt élettársa Gyálon élő családjára, késsel meg is sebesítette őket. Emiatt a település rendőrsége súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást.
   
Mivel a repülőtéren visszatérő jelleggel kísérelt meg erőszakos bűncselekményt elkövetni, az RRI súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást és indítványozza az ügyészségnél a férfi előzetes letartóztatását - olvasható az RRI közleményében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!