Rendőrségi

2011.04.04. 13:41

Fojtogatta a tanárát

Tapolca - Bejelentés érkezett a helyi rendőrkapitányságra, mely szerint az egyik diák bántalmazta a nevelőjét az iskolában április 1-jén.

Napló Online

A helyszínre érkező járőrök meghallgatták a pedagógust, aki elmondta, hogy az iskola udvarán egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az egyik gyerek lökdösi az iskolatársait és kiabál velük.

Ezt követően odament a 12 éves diákhoz, majd az iskola épületébe hívta, hogy magatartása miatt kérdőre vonja.  Erre a fiú ideges lett, megfogta a tanárnő nyakát és két kézzel elkezdte szorongatni, amelynek következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szerzett.
A Tapolcai Rendőrkapitányság az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt a vizsgálatot lefolytatja, ám mivel a gyermekkorú személy nem büntethető, az illetékes Gyámhivatalnak adják át az ügyet, akiknek jogában áll a megfelelő védőintézkedések megtételére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!