Rendőrségi

2011.05.18. 07:28

Magyar katonák haltak meg Afganisztánban (fotók)

Közúti balesetben meghalt két magyar katona, négy pedig megsérült kedden Afganisztánban; a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította a két katonát. Szerdán stabilizálták az életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát. Egy magyar szakértő szerint az a páncélozott szállító jármű, amely felborult Baglán tartományban, viszonylag új a magyar honvédségnél, a sofőröknek nincs még nagy tapasztalatuk.

MTI

Szerda éjszaka hozzák haza a sérült katonákat

A műtét után javult az Afganisztánban kedden közlekedési balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett magyar katona állapota, szállítható állapotba került, így szerda éjszaka mind a négy sérültet hazahozzák - mondta el Kovács József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka szerdán az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a két elhunyt katona holttestét később - valószínűleg a hét végén - tudják hazaszállítani. A hősi halottá nyilvánított Dálnoki András szakaszvezető és Róth Orsolya őrmester temetésének helyéről és idejéről a családtagok kérését figyelembe véve döntenek.
   
Róth Orsolya családját már kedden meglátogatták szolgálati helyének, a debreceni 5. számú Bocskai István Lövészdandárnak, valamint az összhaderőnemi parancsnokságnak a képviselői. Orvos és pszichológus segít nekik a tragédia feldolgozásában, és a honvédség is folyamatosan tartja velük a kapcsolatot. A továbbiakban is mindenben segíteni fogják a hozzátartozókat - mondta a vezérőrnagy.
   
Kovács József közölte, hogy a baleset körülményeinek felderítésére a német katonai rendőrség folytatja le a helyszíni vizsgálatot. Várhatóan a hétvégére fejeződik be, és a jövő hétre Magyarországon is rendelkezésre állnak majd az iratok. Ezek után - kötelezően - a magyar katonai ügyészség is vizsgálatot folytat az ügyben.
   

Két katonáját gyászolja a debreceni dandár

Két katonatársukat gyászolják a debreceni 5. számú Bocskai István Lövészdandár katonái; az Afganisztánban kedden közlekedési balesetben elhunyt Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető gyászszalagos fényképét szerdán elhelyezték a Kossuth laktanyában lévő békefenntartók emlékparkjában, ahol a katonák mécsesek gyújtásával róják le kegyeletüket társaik emléke előtt.

Böröndi Gábor dandártábornok az emlékparkban tartott sajtótájékoztatón elmondta: az elhunyt katonák nem támadás, vagy rajtaütés áldozatai; utánpótlásért mentek egy katonai konvoj harmadik tagjaként, amikor egy afgán sofőr gépkocsival eléjük hajtott. A harcjárművet vezető katona, hogy elkerülje az ütközést, elrántotta a kormányt, ekkor megpördült a jármű, amelynek leszakadtak a kerekei és a lőtornya.

A balesetben Dálnoki András szakaszvezető a helyszínen, Róth Orsolya őrmester a kórházba szállítás után meghalt. A harci jármű vezetőjén életmentő műtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott, egy katona lábszártörést szenvedett, kettő könnyebben megsérült a balesetben - ismertette a tábornok.

A sérültek és a elhunyt katonák hazaszállításának előkészítése megkezdődött, a könnyebben megsérült két katona eldöntheti, hogy folytatja-e szolgálatát a helyszínen, vagy néhány napra hazajön - mondta Böröndi Gábor.

A tábornok tájékoztatása szerint a dandár két kiváló katonáját veszítette el a balesetben, ők a debreceni Bocskai dandár első hősi halottai.

A debreceni Kossuth laktanyára szerdán kitűzték a fekete lobogót, reggel dandársorakozón ismertették a történteket a katonákkal, közülük sokan könnyezve emlékeztek elhunyt társaikra.
Mind Afganisztánban, mind Debrecenben pszichológusok segítenek feldolgozni a történteket, a debreceni laktanyában szerda reggel kinyitották a kápolnát is - mondta a dandár parancsnoka.
Böröndi Gábor együttérzéséről biztosította az elhunytak hozzátartozóit, akikről a továbbiakban is gondoskodnak.
Mint hozzátette: az afganisztáni misszió tovább folytatódik; a dandár 39-es lövész zászlóaljának száznyolcvan  katonája Afganisztánban, mintegy kétszáz katonája Koszovóban teljesít szolgálatot.



Stabilizálták az életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát

Sikerült stabilizálni a kedden Afganisztánban életveszélyesen megsebesült magyar katona állapotát, szerdán eldőlhet, mikor hozhatják haza a sérülteket - mondta Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.

A parancsnok közlése szerint szerdán döntik el a Mazari-Sarifban lévő katonai kórház orvosai, hogy mikor lehet Magyarországra szállítani a közlekedési baleset sérültjeit. A súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett szakaszvezetőt már megműtötték és stabilizálták az állapotát, ami még mindig életveszélyesnek minősíthető, de már egy kicsit jobb az állapota.
   
Amint a döntés megszületik, 12 órán belül Magyarországra szállítják a sérülteket - tette hozzá.
Kedden Mazari-Sarifból tartott Puli-Humriba egy magyar katonai konvoj. A mellékútról egy afgán jármű hajtott az öt járműből álló konvoj elé, amelyet a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdett. A konvoj harmadik gépjárműve egy M-RAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott személyszállító gépjármű volt, amelynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult.
   
A felborult jármű lövésztornya és négy kereke is kiszakadt. A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy magyar szakaszvezető válságos állapotba került kórházba. Egy katona súlyos, de nem életveszélyes, két további társuk  pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. 
   
Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka a balesetről szerdán elmondta: a német katonai rendőrség kezdte meg a helyszínelést és a tanúk kihallgatását a balesetet követően; a rendőrség a hét végére ígérte, hogy elkészíti a jelentését.
   
A jelenlegi információk szerint a baleset úgy történt, hogy egy mellékútról hajtott fel egy teherautó a főútvonalon haladó magyar konvoj elé.
   
A baleset akkor történt, amikor a konvoj elkezdte megelőzni a civil autót. A vizsgálatnak éppen azt kell kiderítenie, hogy mitől borult fel a konvojban haladó harmadik harci jármű. A konvoj egyébként nem túl nagy, körülbelül 70-80 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor előzésbe kezdtek - tette hozzá.
   
Kérdésre válaszolva a vezérőrnagy elmondta: "valószínűleg a teherautónak el kellett volna tűnnie az útból, de az afgán sofőr ezt másképp gondolta (...), Afganisztánban nincs KRESZ" - fűzte hozzá.
   
Kovács József szerint a sofőr éppen úgy viselkedett, mint a legtöbb afgán az utakon, "nem nagyon veszik figyelembe a NATO-erők különböző mozgásait".
   
Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden hősi halottá nyilvánította az afganisztáni Baglán tartományban elhunyt két magyar katonát.


Magyar katonák haltak meg Afganisztánban


A tartományi újjáépítési csoport (PRT) egyik gépjárműve az afganisztáni Baglán tartományban felborult. Az MRAP MaxxPro típusú, speciális, aknák elleni védelemmel ellátott járműben hat magyar katona utazott. Egy katona a helyszínen, egy a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. További egy ember súlyos, életveszélyes, egy súlyos, nem életveszélyes, kettő könnyebb sérüléseket szenvedett.
   
Az elhunyt katonák hozzátartozóit a történtekről a Magyar Honvédség tájékoztatta. A honvédelmi miniszter, a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak. Hende Csaba honvédelmi miniszter a történtekről tájékoztatta a Magyar Köztársaság elnökét, a miniszterelnököt, valamint az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökét és a parlamenti pártok frakcióvezetőit.

Az öt járműből álló magyar katonai konvoj az afganisztáni Mazari-Sarifból tartott Puli-Humriba tartott. A mellékútról egy afgán jármű hajtott a konvoj elé, amelyet a magyar katonák járműoszlopa balról előzni kezdett. A konvoj harmadik gépjárműve egy MRAP MaxxPro típusú speciális, aknák elleni védelemmel ellátott páncélozott személyszállító gépjármű volt, melynek vezetője eddig ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult. 
   


A felborult jármű lövésztornya és négy kereke is kiszakadt. A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész, valamint Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy magyar szakaszvezető válságos állapotba került a Mazari-Sarif városának katonai kórházába.
   
A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint és az eddigi ismeretek alapján nem harci cselekmény vagy terrortámadás, hanem közlekedési baleset történt. A két elhunyt katonát, miután műveleti területen, feladatvégzés közben veszítették életüket, Hende Csaba hősi halottá nyilvánította. A honvédelmi tárca vezetője megalakította a kegyeleti bizottságot, amely a holttestek hazaszállításáról és temetéséről később dönt.
   
A honvédelmi miniszter egyelőre nem tudta megmondani, hogy a sérülteket mikor szállíthatják Magyarországra, ez az állapotuktól függ. Hende Csaba magyar idő szerint kedden délután videokonferencián tájékozódott az Afganisztánban szolgáló magyar katonák állapotáról, akik - mint mondta - "megrendülten, de méltósággal" fogadták a tragikus baleset hírét.

 


   
A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint az Afganisztánban szolgáló katonai sofőrök megfelelő kiképzést kaptak a legbiztonságosabbnak tartott amerikai páncélozott járművek vezetésére.
   
A magyar katonák - házi készítésű pokolgépek és rajtaütések ellen - az iraki hadszíntérre kifejlesztett MRAP MaxxPro páncélozott szállítójárműben utaztak az afganisztáni Baglán tartományban. A járművet az amerikai Navistar Defense és az izraeli Plasan Sasa cég fejlesztette ki, utóbbi a páncélzat tervezője és gyártója. A 6-10 ember szállítására alkalmas, 2,5 méter széles, 3 méter magas és 6,5 méter hosszú jármű gyártását 2007-ben kezdték meg. A 17 tonna súlyú, 8,7 literes, 330 lóerős motorral felszerelt járművet az amerikai fegyveres erőkön kívül a lengyel, a görög és a magyar hadsereg egységei használják Irakban és Afganisztánban.
   
Wagner Péter, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) szakértője kedden az MTI-nek azt mondta, hogy a katonák a civileknél lényegesen fegyelmezettebben vezetnek. Rámutatott ugyanakkor, hogy az a páncélozott szállító jármű, amely felborult Baglán tartományban, viszonylag új a magyar honvédségnél, a sofőröknek nincs még nagy tapasztalatuk. Ráadásul egy olyan országról van szó, ahol teljesen más a közlekedési morál, mint Európában, bár erre viszonylag fel vannak készülve a katonák, többük már sokadszor jár a közép-ázsiai országban.

 


   
A szakértő azt is elmondta, hogy a magyar tartományi újjáépítési csoport jelenlegi váltásának sofőrjei kiutazásukkor, márciusban találkoztak először ezzel a járművel, kint kezdték el gyakorolni vezetését. Véleménye szerint a baleset legvalószínűbb oka az volt, hogy a járművel váratlan helyzetbe kerültek.
   
Wagner Péter arról is beszélt: nem tudni, milyen gyakran szenvednek közlekedési balesetet magyar katonák Afganisztánban, mert a Honvédelmi Minisztérium csak a halálos és súlyos sérüléssel járó esetekről számol be.
   
A Fidesz, az MSZP és az LMP közleményben nyilvánított részvétet. A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy tartományi újjáépítési csoport vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban, jelenleg a magyar alakulat Puli-Humri központban állomásozik. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, de részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is. A PRT katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat egyaránt ellát.
   
A honvédség 2008 és 2010 között négy katonát veszített az afganisztáni műveletekben.

 

 

Hősi halottá nyilvánította a miniszter a közlekedési balesetben meghalt két magyar katonát

A honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította azt a két magyar katonát, aki az afganisztáni Baglán tartományban halt meg kedden magyar idő szerint délelőtt 10 óra 15 perckor. Hende Csaba honvédelmi miniszter azt is bejelentette: a baleset következtében egy katona válságos állapotban került kórházba, egy társuk súlyos, de nem életveszélyes, kettő társuk pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

 

 

OLDALTÖRÉS: Magyar katonai szerepvállalás Afganisztánban

 

 

 

Magyar katonai szerepvállalás Afganisztánban

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a magyar honvédség afganisztáni szerepvállalásáról:

A Magyar Honvédség 2006 októberében vette át egy tartományi újjáépítési csoport vezetését az Afganisztán északi részén fekvő Baglán tartományban, jelenleg a magyar alakulat Puli-Humri központban állomásozik. A magyarok építettek már egyebek mellett utat, egészségügyi központokat, kis erőműveket, de részt vesznek a helyi biztonsági erők képzésében is. A PRT katonai (békefenntartás, járőrözés, őrzés-védelem, konvojkísérés) és polgári feladatokat egyaránt ellát.
   
A magyar szerepvállalás része, hogy ugyancsak Baglán tartományban, az Ohiói Nemzeti Gárdával együttműködve, egy magyar vezetésű Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) segíti az afgán nemzeti hadsereg ottani alakulatainak műveleti felkészítését. Az amerikai-magyar OMLT-be nem frontvonalban szolgáló katonák, hanem kiképző feladatokat ellátó rendfenntartók, rendőrök, katonák tartoznak. A katonák az afgán biztonsági erők kiképzése mellett részt vettek a kabuli nemzetközi repülőtér és konvojok biztosításában.

 


   
Ezenkívül törzstisztek is dolgoznak Afganisztánban, valamint egy úgynevezett Különleges Műveleti Csoport keretében amerikai parancsnokság alatt magyar katonák is szolgálnak. Ez a Magyar Honvédség legkülönlegesebb missziója, felderítési és egyéb műveletekben vesznek részt a katonák.
   
A nemrégiben beszerzett új harcjárműveknek és egyéb haditechnikai eszközöknek köszönhetően jelentősen nőtt a magyar tartományi újjáépítési csoport katonáinak biztonsága Baglán tartományban.
   
Az afganisztáni magyar elkötelezettségen belül nagyobb hangsúlyt kapott az utóbbi időben a kiképzés, mentorálás. Jelenleg közel ötszáz magyar katona tartózkodik a közép-ázsiai országban, a legutóbb érkezettek zöme kiképző, és Magyarország logisztikai iskolát is működtet Kabulban.

 


   
A honvédség eddig 4 katonát veszített az afganisztáni műveletekben. Az első áldozat, Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester 2008. június 10-én vesztette életét egy házi készítésű robbanószerkezet hatástalanítása közben. Néhány héttel később, 2008. július 12-én ugyancsak tűzszerész feladatai végrehajtása közben egy robbanás következtében vesztette életét Nemes Krisztián a Kunduz városba vezető úton. A harmadik áldozat, Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester 2010. augusztus 23-án vesztette életét, amikor támadás érte az újjáépítési csoport magyar konvoját, a támadásban súlyosan megsérült Kolozsvári György zászlós szeptember 7-én, hazaszállítása után hunyt el.
   
2010. október 1-jétől idén április 1-jéig Magyarország volt a kabuli nemzetközi repülőtér nemzetközi biztonsági közreműködő erő által használt területének vezető országa, és Kilián Nándor dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka volt a kabuli repülőtér parancsnoka.
   
A kormány 2011. március 30-án a tartományi újjáépítési csoport mandátumát október 1-jéig, az afgán légierő kiképzésében tevékenykedő Légi Kiképzést-támogató Csoport (Air Mentor Team) mandátumát 2012. május 1-jéig, a magyar-amerikai Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport mandátumát további 1 évvel, 2012. augusztus 31-ig meghosszabbította.

 

 

 

OLDALTÖRÉS: MRAP MaxxPro páncélozott szállítójármű

 

 

 

MRAP MaxxPro páncélozott szállítójármű   

Házi készítésű pokolgépek és rajtaütések ellen, az iraki hadszíntérre kifejlesztett MRAP MaxxPro páncélozott szállítójárműben utaztak a közlekedési balesetet szenvedett magyar katonák az afganisztáni Baglán tartományban.

A járművet az amerikai Navistar Defense és az izraeli Plasan Sasa cég fejlesztette ki, utóbbi a páncélzat tervezője és gyártója. A 6-10 fő szállítására alkalmas, 2,5 méter széles, 3 méter magas és 6,5 méter hosszú jármű gyártását 2007-ben kezdték meg.

 


   
A 17 tonna súlyú, 8,7 literes, 330 lóerős motorral felszerelt járművet az amerikai fegyveres erőkön kívül a lengyel, a görög és a magyar hadsereg egységei használják Irakban és Afganisztánban.
   
Az M-RAP MaxxPro fő jellemzője, hogy hasa V-alakú, képes az alatta felrobbanó akna vagy pokolgép hatását mérsékelni, így viszonylag nagyobb a túlélési képessége, a magyar honvédség is ezért szerezte be.

 


   
A lövegtoronnyal ellátott, kéttengelyes járművet úgy tervezték meg, hogy javítása a lehető legkönnyebben és leggyorsabban elvégezhető legyen; a páncélozott járműtest darabjait nem hegesztették, hanem csavarokkal rögzítették egymáshoz. Úgy tervezték, hogy utasait megvédje tüzérségi támadással szemben, ezenkívül atom-, biológiai, vegyi fegyverekkel szemben is védelmet nyújtson.

 


   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!