Rendőrségi

2011.09.29. 12:13

Gázpisztollyal lövöldözött egy férfi Devecserben

Devecser - Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy kedden koradélután gázriasztó pisztollyal meglőtt egy devecseri és egy városlődi lakost – tájékoztatta lapunkat a rendőrség.

Halmos György

A bejelentők a devecseri rendőrőrsön elmondták, hogy lakásuknál egy ismeretlen férfi feltehetően gázriasztó fegyverrel rájuk lőtt, egyik férfit szemtájékon, másikat a fülén talált el. A cselekmény előzménye egy közlekedési konfliktus miatt keletkezett valós, vagy vélt sérelem volt. A sértettek által megadott személyleírás, ruházat, illetőleg az elkövető által használt kerékpár leírása alapján a szolgálatban lévő állomány nagy erőkkel kezdte keresni a támadót.

A kerékpárt megtalálták egy ingatlan udvarán, a keresett személyt pedig bent volt a lakóházban. A házkutatás során előkerült a gázriasztó fegyver is. A kétrendbeli súlyos testi sértés kísérletének elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 33 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették. A sértetteket mentővel kórházba szállították, sérüléseiket ellátták, az elsődleges információk szerint azok nyolc napon belül gyógyulók. Az ügyben eljáró ajkai kapitányság a nyomozást napok alatt lefolytatta, a gyanúsítottat gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!