Rendőrségi

2011.12.06. 17:59

Elfogták a pénzszállító-autót kifosztó sofőr egyik bűntársát

Elfogták a pénzszállító-autó kifosztásával gyanúsított férfi egyik bűntársát - értesült kedden a TV2.

MTI

A TV2 úgy tudja, hogy a jármű sofőrjének, aki ellen azóta nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, több bűntársa is volt, őket a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították.
A televízió információja szerint nem a pénzszállító sofőrjét, hanem annak egyik segítőjét fogták el a rendőrök.
 
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a 37 éves Lőrincz Róbert múlt szerda délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából, az I. kerületi Donáti utcába hajtott. A járműben lévő pénzt egy 1992-es évjáratú, fehér színű Volkswagen Passat típusú személygépkocsiba pakolták, majd távoztak a helyszínről. A rendőrök a hétvégén találták meg a meneküléshez használt autót.
   
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya vasárnap közölte: a bíróság nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen. A pénzszállító autó sofőrje az MTI Hírcentrum értesülése szerint több mint egymilliárd forinttal, az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmánnyal menekült el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!