Rendőrségi

2012.11.29. 14:15

Kirabolták a takarékszövetkezetet Balatonedericsen

Balatonederics - Több százezer forintot zsákmányolhatott az a tettes, aki csütörtökön dél körül kirabolta a Balaton-felvidéki Takarékszövetkezetet balatonedericsi fiókját.

Szijártó János

A rendőrség magát a rablás tényét megerősítette, de egyelőre ezen kívül mást nem nyilatkoztak lapunk kérdésére. A helybeliektől annyit tudtunk meg az esettel kapcsolatban, hogy egy falubeli hölgy alkalmazott dolgozik a pénzintézetben, de azt már nem tudták megmondani, hogy nyitva volt-e az üzlet, vagy esetleg ebédszünet idején történt a bűncselekmény. Azt sem tudjuk, hogy egy, vagy több elkövető rabolta el a több százezer forintot. Az eset belejelentése után a rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, az utcát mindkét oldalon lezárták. A kíváncsiskodók öt, vagy hat rendőrautót is láttak, és úgy becsülték, hogy akár 15-20 egyenruhás, illetve civil ruhás nyomozó jelent meg a délután folyamán. A helyszínről tudni kell, hogy egy játszótér sarkán áll az épület, közel a főúthoz, így a tettes, vagy tettesek autóval néhány perc alatt elérhették a 84-es, vagy éppen a 71-es számú főútvonalat is.






Nagyobb térképre váltás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!