Rendőrségi

2013.12.19. 07:33

Pápán loptak, Győrben elfogták őket

Egy házaspár látta, amint Pápán egy nyitott autóból autóstáskát próbált lopni három férfi.

Követték őket, rendszámukat felírták. Rendőrségek együttműködésével gyorsan megtalálták a táskát, benne pénzzel, okiratokkal, bankkártyákkal.

A megyei rendőrség közölte: december 18-án a kora délutáni órákban tett feljelentést a Pápai Rendőrkapitányságon egy helyi nyugdíjas, hogy 13 óra körül az egyik helyi hipermarket parkolójában ismeretlen tettesek nyitott gépkocsijából eltulajdonították autóstáskáját, készpénzzel, bankkártyáival, személyi okmányaival. A sértett egy percre hagyta nyitva autóját, amíg a bevásárlókocsit a két méterrel arrébb lévő tárolóba tolta, táskáját az elkövetők ekkor lopták el.

Egy parkolóban tartózkodó házaspár látta mindezt, felírták az elkövetők gépkocsijának rendszámát, amit a sértettel is közöltek. A nyugdíjas, akitől loptak ezzel az információval ment a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol a Győri Rendőrkapitánysággal azonnal felvették a kapcsolatot. A sértett közben megtudta: két bankkártyájáról több százezer forint készpénzt vettek fel az ismeretlenek bank automatákból.

A Győri Rendőrkapitányság járőrei alig két órával a bűncselekmény elkövetése után a 83-as főúton, Győr határában közúti ellenőrzésen megállították a keresett személygépkocsit, és a benne levő három székesfehérvári személyt igazoltatták. Az igazoltatáson az utastérben és az egyik utas ruházatában bűncselekményből származó tárgyakat, köztük a felvett több százezer forint készpénzt megtalálták. A pápai rendőrök a Győrben elfogott három férfit, a 24 éves L. Krisztiánt, a 45 éves L. Györgyöt és a 31 éves K. Attilát a Pápai Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, tőlük a bank automatákból felvett összes készpénzt lefoglalták.

A Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – indított eljárást, és egyúttal kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A három férfit azzal is gyanúsítják a nyomozók, hogy két nappal korábban egy szombathelyi nagyáruház parkolójában leállított gépkocsiból hasonló módon tulajdonították el egy zalaegerszegi férfi autóstáskáját értékeivel együtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!