Csepely Balázs: a mindennapok hőse

A Mindennapok Hősei elnevezésű díjat az egészségügyi dolgozók, tűzoltók/katasztrófavédők, rendőrök, sportolók, szociális munkások között osztják ki évente, akik életük során munkájukkal, hivatásukkal, életpályájukkal, és minden erejükkel azt a célt szolgálják, hogy önzetlen odaadással segítsék a rászorulókat. Minden veszprémi szavazhatott egy hónapon keresztül a kategóriák jelöltjeire, akiknek a díjakat november 21-én adták át a Hangvillában.

Csepely Balázs rendőr törzszászlóst teljesen váratlanul érte a kitüntetés.

- Meglepő a díjazás, és a mai napig jár az agyam, hogy kiknek köszönhetem. Igaz, valójában lényegtelen, mert ugyanúgy teszem tovább a dolgomat – kezdte Csepely Balázs, aki 2001 júliusa óta dolgozik a Veszprémi Rendőrkapitányságon. Ez idő alatt volt járőr, körzeti megbízott, szolgálatirányító parancsnok, jelenleg pedig alosztályvezető helyettesi feladatokat lát el.

Ahogy örömmel mesél a kezdetekről, látszik, a hivatásának él, pontos okot viszont nem tud felhozni, mi vitte a pályára és tartja ott, tizenötödik éve.

– Jó kérdés, hogy miért a rendőrség. Sok minden motivált, így nem tudom megmondani, hogy pontosan miért. Egyszerűen tetszett, így könnyű döntés volt! Valószínű azért az is közrejátszott ebben, hogy katonacsaládból származok, mivel édesapám, és a bátyám is hivatásos katona. Tehát semmi olyasmi, hogy láttam a Starsky és Hutch-ot és már kiskoromban rendőr lettem volna – mondta Csepely Balázs, majd sietve hozzátette, hogy időről-időre visszaigazolást kapott, jól választott. Szerinte ez a fontos.

Filmbe illő jeleneteket sem kell elképzelni a több mint egy évtizednyi szolgálat során, bár megmosolyogtató, elgondolkodtató esetekben azért nem volt hiány ez idő alatt. Amikor még körzeti megbízottként dolgoztam egy településen több olyan esettel is találkoztam, ahol idősek kerültek bajba, ami mindig megrázó. Például egy hajmáskéri eltűnt nénit a legnagyobb hidegben a bűnügyesekkel kellett keresni, és három-négy óra után találtuk meg a mellém beosztott kollégával egy focipálya kellős közepén a hóban, ahonnan kézben hoztuk ki. Másik esetnél, Nagyvázsonyban egy idős hölgyet kellett kimenteni egy égő házból, aki aludt, miközben a kis értékei odavesztek a tűzben. A sors iróniája, hogy egyébként ez a néni nem sokkal előtte jelentett fel minket valamiért – mesélte a törzszászlós. Öt éve azonban íróasztalhoz kötött, szervező, parancsnoki, tervező jellegű munkát lát el, tehát már nem vesz részt elfogásokban.

- Nem vagyok jelen küldéseknél, a háttérben dolgozunk. A parancsnoki munka pedig nagyon tetszik, ugyanis megvan annak is a varázsa, ahogy irányítani kell például egy rablás elkövetőjének a kézre kerítését, amihez ismerni kell a várost, kit, hova érdemes küldeni. Azonban ez az egész egy csapatmunka. Így, ha egy vezetőt jutalmaznak, mint most engem is, akkor az az állománya elismerése is egyben. Egy ilyen díj sosem egy embernek a dicsősége, hanem visszaigazolás, hogy az alatta, mellette dolgozók, és parancsnokai is jól végzik a munkájukat – emelte ki a törzszászlós. Talán ez a fajta hozzáállás és felfogás az, ami valakit a mindennapok hősévé tesz