2016.01.07. 16:50
Motoros, gépkocsis balesete
Balatonalmádi - Közvetítői eljárásra tett javaslattal zárult egy segédmotor-kerékpáros és egy személygépkocsi novemberi ütközése.
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a nyomozás adatai alapján bizonyos P. T. negyvenéves balatonalmádi lakos alaposan gyanúsítható azzal, hogy Renault gépkocsijával tavaly november 23-án délelőtt elütött egy segédmotorral közlekedő nőt.
P. T. a védett útvonalra történő kihajtás előtt ugyan megállt az elsőbbségadás kötelező táblánál, azonban csak a balra kanyarodás megkezdése után vette észre a vele azonos irányból érkező segédmotor-kerékpárt. A személygépkocsi vezetője gyorsított ugyan, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A motoros nő a gépkocsi bal hátsó kerekének ütközött és súlyos sérülést szenvedett.
A férfi ellen a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon közúti baleset gondatlan okozás vétsége miatt indított eljárás lezárult, tudta meg lapunk. Az ügyiratot – az érintett felelek szándéknyilatkozata és vizsgálat eredményei alapján – közvetítői eljárásra történő javaslattal küldte meg a nyomozó hatóság a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészségnek.