SÉTA

2011.12.15. 06:00

Kemény verseny és megmérettetés volt

Tapolca - Iskolánk, a Batsányi János Gimnázium és Kollégium hatvanéves fennállásának alkalmából versenyt hirdetett tanulói számára, mely során a nebulóknak alkalmuk nyílt az intézményről és Tapolcáról szerzett tapasztalataikat, ismereteiket bizonyítani.

Napló Online

A megmérettetést lázas készülődés előzte meg, mely az évforduló alkalmából tervezett újság szerkesztéséből, valamint város- és iskolatörténeti dokumentumok hosszú sorának tanulmányozásából állt. A szóbeli vetélkedő Farkas Gyuláné zsűrielnök nyitószavai után Keszler Gyuláné irányításával vette kezdetét. Batsányi Jánossal, valamint a város kiemelkedő polgáraival, emlékműveivel, nevezetességeivel, a környéken található természeti értékekkel kapcsolatos feladatokat kellett megoldanunk, sőt a magyar nyelv ápolásának fontosságára is felhívtuk társaink figyelmét. Szinte minden csapat számára a kakukktojások okozták a legnagyobb fejtörést. A megmérettetést levezetésként villámkérdések zárták. A legjobbnak a Dér Kinga, Sárdi Réka, Szalai Anna, Szijártó Tamara által alkotott csapat bizonyult, de azt hiszem, minden résztvevő számára tanulsággal, sok újdonsággal és érdekességgel szolgált a feladatsor.

Reméljük, hogy a jövőbeni gimnazisták hasonló lelkesedéssel vesznek majd részt a   különféle megmérettetéseken, tovább erősítve mindnyájunkban a városhoz és az iskolához való kötődést.

Szijártó Tamara
Batsányi gimnázium,
Tapolca

A sajtó és Tanulás (Séta) rovat további cikkeiért klikk ide

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!