Somlójenő

2016.03.17. 12:56

Önkéntesek takarítják a somlói rompincék környékét

Somló - Idén tavasszal is kitakarították a hegy tetején álló rompincesort az önkéntes csapat tagjai.

Tisler Anna

Mint Nagy Gábortól, a csapat egyik tagjától megtudtuk, 2014 óta minden tavasszal, az idegenforgalmi szezon kezdete előtt rendbe teszik a 23 rompince környékét. Az épületeknek, amelyek az 1858-ban készült térképen már szerepeltek, ma már csak alapjai láthatók, és néhol falmaradványok jelzik, hogy ott egykor pincék álltak.

Munka közben  a rompincéknél (Fotó: Nagy Gábor)

Az önkéntesek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal történt előzetes egyeztetést követően kezdték a pincék környezetének rendezését, az elvadult növényzet eltávolítását. A tájvédelmi körzet növény- és állatvilágát ugyanis szigorú szabályok védik. Nagy Gábor elmondta, hamarosan egy újabb takarítási akciót is szerveznek, ugyanis az előzőn esett az eső, így csak nyolcan vettek részt azon. Az önkéntesek célja az épített környezet megóvása, valamint az, hogy a somlói rompincéket ismét meg tudják mutatni a hegyre látogatóknak.

Címkék#Somló

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!