Sport

2010.03.31. 19:49

Harcos Európa kupa

Pápa - Budapesten rendezték meg a WTKA (World Traditional Karate and Kickboxing Association) szervezet Európa kupáját.

Novothny Ottó

A vetélkedőn közel négyszáz harcos mutatta be tudását, ők karate, kempo, kick box, thai box, K1, MMA és szanda szabályrendszerek alapján küzdöttek. Emellett fegyveres és pusztakezes csaták is voltak, míg formagyakorlatban is összemérték tudásukat a sportolók.

A mezőnyben ott voltak a pápai Fighting Force SE versenyzői is, Kasza László vezetésével. A pápaiak számára ez volt az esztendő első erőfelmérése és remekül szerepeltek.

A tradícionális formagyakorlat szakágban Kasza László Európa kupa győzelmet szerzett, hiszen a döntőben kempo mester vetálytársával szemben a bírák őt látták jobbnak.

A kick boxosok küzdelmeiben Asztalos Bendegúz szintén a dobogó legtetejére állhatott fel, miután az elődöntőben és a fináléban is óriási adok-kapok harcban felülmúlta riválisát. Sőt, utóbbinál először nem tudott dönteni a zsűri, így az extra menet után végül egyhangúlag érdemelte ki az aranyérmet.

Ugyanitt a kadet korosztályban Gárdai Ádám élete első nemzetközi versenyén mindent megtett a sikerért, de rutintalansága miatt a döntőben alulmaradt és ezüstérmes lett.

A felnőtteknél Véber Edina a döntőbe jutásért jobb ellenféltől kapott ki, így meg kellett elégednie a bronzéremmel.

Érdekesség, hogy az aktív versenyzéstől tavaly visszavonult Kasza Lászlót a magyar WTKA csapat kapitánya meghívta, így rajthoz állhat a sportág decemberi világbajnokságán, melyet Olaszországban rendeznek majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!