Sport

2010.07.20. 16:39

Modern vadász

Veszprém - Ott rendezték a versenyt, ahol évszázadokkal ezelőtt királyok vadásztak. Persze az utódok céltáblákra lőttek, de voltak íjak, melyek nagyon is hasonlítottak a korábbi eszközökre.

Novothny Ottó

Az íjász-világbajnokság helyszíne a visegrádi vár és környéke volt. Huszonhat ország közel háromszáz versenyzője igyekezett minél pontosabban célozni a négynapos vetélkedésen.

A felnőttek között a tajvani világjátékok hatodik helyezettje, Kuti Géza indult a legjobb esélyekkel. A sportember a hatodik-hetedik helyet csípte meg holtversenyben.

- A csupaszíj kategóriában negyvenhárman neveztek - mesélte a veszprémi íjász. - Jelöletlen távú célokkal kezdtünk, már ekkor a hatodik helyre lőttem be magam. Hozzáteszem, a legkönnyebb pályát kaptuk a három közül. Aztán másnap a jelölt távokra lőttünk, akkor viszont a legnehezebb terep jutott a mi csoportunknak.

A terepíjász-világversenyeken a résztvevőket négyes csoportokba sorsolják. Közülük az egyik felelős a négy emberért, ketten bírói szerepet töltenek be, míg a negyedik a táblán megjelöli a találatokat, illetve a kevésbé érzékenyeknek kihúzza a vesszőit.

- A két első nap után a legjobb tizenhat folytathatta, ekkor a harmadik pályán mentünk - folytatta a világjátékok hatodik helyezettje. - Végül hetedikként jutottam a nyolcas döntőbe, ahol holtversenyben hatodik lettem. Nagyjából erre számítottam, de az egyértelmű, hogy az eredmények folyamatosan javulnak, tehát nekem is lépést kell tartanom a többiekkel. Sőt, ha jobb helyezésre vágyom, akkor még gyorsítanom is kell a tempón.

Erre most lesz lehetőség, hiszen a magyar válogatott kapitányának közreműködésével Kuti Géza a legmodernebb felszerelést kapta meg.

- Ezzel a típussal nyerték meg a versenyt, sőt a nők érmesei is ilyennel lőttek. Össze kell szoknunk, mert ennek az a titka, hogy íjkészítő manufaktúra gyártja viszonylag kis számban, viszont egyéni igényeket is figyelembe véve. Izgalmas időszak lesz ez, jövőre az Európa-bajnokságon, remélem, már meglátszik a munka.

A visegrádi vb a hőségről is emlékezetes marad.

- Nehéz volt a terep, alig maradt időnk pihenni. A kánikula alaposan megnehezítette a szereplést, de ez mindenki számára alig volt kezelhető, ahogy a szúnyogok is. Ha ugyanis behúzódtunk a fák alá, ott azonnal támadtak a rovarok. Az a fontos, hogy a kapitány elégedett volt az eredményemmel, de még sok gyakorlás vár rám az elkövetkező versenyek előtt.

 

A visegrádi világbajnokságon két pápai korosztályos íjász is kitűnően szerepelt. Az egész magyar válogatott csapat legeredményesebbje Bognár Fanni volt, aki a csigás ifjúsági kategóriában a negyedik helyen zárt. Edzője édesapja, Bognár Zoltán és a Delta Íjász Klub szakvezetője, Süle István. Utóbbi Schäffer Ákos munkáját is irányítja, a pápai fiatalember a csupaszíjas ifik között a kilencedik helyen végzett a hazai rendezésű vébén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!