Sport

2010.12.13. 16:47

BEK-et érő dobogós hely

Tapolca - Az egyesület történetének (már ami a férfi csapat szakágat illeti) legjobb eredményeként ezüstérmet szereztek a tapolcai párbajtőrözők az országos vívóbajnokságon hétvégén. A remek helyezés nemzetközi kupaszereplést ér.

Horváth Gábor

A fővárosi uralom ugyan nem tört meg, hiszen a Honvéd (BHSE) ezúttal is megnyerte a párbajtőrözők országos csapatviadalát, ám a versenyen megmutatkozott, hogy a vidéki klubok igencsak feljövőben vannak.

Először is, a későbbi győztes csak egy erősen vitatott szituációt követően verte meg egyetlen tussal (43:42) a Pécset az elődöntőben, a másik ágon pedig az SzL-Bau Balaton Vívóklub egészen a fináléig menetelt. A File Mátyás- Hanczvikkel Márk-Rédli András-Kiss Gergő összeállítású tapolcaiak az MTK és a BVSC testén át jutottak el az utolsó meccsig, amelyen végül 45:36-os vereséget szenvedtek a majdnem a komplett magyar férfi párbajtőr-válogatottat felvonultató (Imre Géza, Somfai Péter és Boczkó Gábor a jelenlegi keret tagja, Kulcsár Krisztián pedig több éven át volt az) BHSE-től.

- Nem volt még olyan férficsapatunk, amely ilyen előkelő helyezést tudott volna szerezni az ob-n. Huszonnyolc együttesből huszonhetet megelőzni nagyon szép teljesítmény, és úgy gondolom, hogy kicsivel nagyobb koncentrációval az aranyérem is meglehetett volna. Persze az ezüst is szépen csillog, külön öröm, hogy a fiúk kiegyenlítetten vívtak, hol az egyikük, hol a másikuk volt a húzóember - nyilatkozta lapunknak Borosné Eitner Kinga. Az SzL-Bau Balaton Vívóklub vezetője megerősítette: a dobogó második foka azt jelenti, hogy a gárda jövő tavasszal elindulhat a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK), hiszen a sorozatnak jelenleg a Honvéd a címvédője.

- Összességében elégedettek vagyunk, hiszen egyéniben Rédli András bronzérmet szerzett, a juniorkorú File Mátyás pedig hatodik lett. Itt csak az okoz némi fájdalmat, hogy a negyeddöntőben épp egymás ellen vívtak. Jól szerepelt a női együttes is, a Siklósi Enikő-Felker Adrienn-Szalay Gyöngyi trió a hatodik helyen zárt - dicsért a mesteredző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!