Sport

2011.01.25. 13:58

Utánpótlás-ezüstérem a rangos tornán

Dabronc - Az ország öt eddigi legeredményesebb utánpótlás-együttesének részvételével rendezték meg a röplabdások Dabronc-kupáját, ahol mini korosztályos fiúk vetélkedtek.

B. Virág Rita

A Gógánfa-Ukk-Dabronc településeket képviselő Fekete István Általános Iskola rendezte meg az 1998. január 1-je után született röplabdás fiúk részére a Dabronc-kupát. A helyieken kívül két extraligás (Kecskemét, Kaposvár), egy NB I-es (Sümeg), valamint egy utánpótlás-egyesület korosztályos csapata nevezett. A tornát az országos Minikupa főpróbájának is tekinthetjük, amit tavasszal rendeznek meg, és ott ugyanezen alakulatok is részt vesznek majd.

A kupát végül a Kecskemét nyerte hibátlan teljesítménnyel, a második helyen a házigazda Dabronc végzett, míg a harmadik a Kaposvári SI lett. Negyedik helyen zárt a Runkil SE, az ötödik hely pedig a Sümegnek jutott. A legjobb támadónak a kecskeméti Zrínyi Dánielt választotta meg a zsűri, a feladók közül a dabronci Arany Krisztián érdemelt ki külön- díjat, míg a mezőnyjátékosok közül Tóth Ádám (Kaposvár) vehetett át elismerést.




A Dabronc névsora: Horváth Roland, Illés Tamás, Katona Dániel, Kustos Zoltán, Szabó Bence, Náhol Gergő, Arany Krisztián. Eredmények. Sümeg-Dabronc 0:2 (-15, -23), Runkil-Kaposvár 1:2 (-18, 18, -21), Sümeg-Kecskemét 0:2  (-9, -11), Runkil-Dabronc 0:2 (-18, -19), Kaposvár-Sümeg 2:1 (14, -20, 24), Kecskemét-Runkil 2:1 (14, -20, 17), Dabronc-Kaposvár 2:1 (18, -21, 24), Sümeg-Runkil 0:2 (-15, -21), Kaposvár-Kecskemét 0:2 (-17, -10), Kecskemét-Dabronc 2:0 (10, 15).A nívós torna
az országos Mini- kupa főpróbája

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!