Sport

2011.10.13. 06:45

Újra versenytorna - Két év múlva lépnének a porondra

Veszprém - Ismét a női versenytorna lesz a fő profilja a Veszprémi Torna Clubnak. Ennek érdekében az előkészületek már lezajlottak, és a napokban megkezdte az edzéseket a 22 fős tornászcsoport Horváth Péter szakedző vezetésével.

B. Virág Rita

Ugyan hosszú hónapok óta már csak a klubvezetés feladatait vállalta magára, azonban olyan új impulzusokat kapott, amiért elmondása szerint újra érdemes munkába állnia. Horváth Péter, a Veszprémi Torna Club elnöke és szakedzője óriási lelkesedéssel beszélt arról, hogy Veszprémben újraéledt a női tornasport, többek között Németh Helgának köszönhetően, és két éven belül már országos versenyeken is megmérethetik magukat a fiatal tehetségek.

- Németh Helga korábban előkészítő tornacsoportot indított 6-10 éves gyerekeknek, ahol számos fiatal tehetségre felfigyeltünk. A gyerekek ügyessége olyan lökést adott számunkra, hogy ismét el kellett gondolkodnunk azon, hogy bekapcsolódjunk a versenysportba - kezdte Horváth Péter. - Természetesen továbbra is lehet majd nálunk gumiasztalozni, azonban mostantól fő profilunk a női versenytorna.

A kiváló tréner elmondta, reményei szerint a korábbi tornászolimpikon, Bartalfi Krisztina méltó utódai cseperednek a keze alatt, és néhány éven belül Veszprémet ismét a női torna fellegváraként tartják majd számon.

- Jó érzés újra aktívan edzősködni. Őszintén mondom, nagyon belelkesedtem, újra értelmet találtam a munkában. Annyit elárulhatok, hogy október végétől még egy tréner csatlakozik az eddigi stábunkhoz, addig jómagam és állandó segítőm, Kapai Márk viszi a csoportot. Szeretném, ha a gyerekek fejlődése kicsit felgyorsulna, és ebben a tanévben már iskolai szinten be is tudnának mutatkozni a különböző diákolimpiákon. A Simonyi iskolával közösen dolgozunk ezen. A tervek szerint egyesületi szinten két év múlva léphetünk ki a porondra.

A VTC otthona továbbra is a stadionban található tornászgyakorló, amelyre láthatóan ráférne egy alapos felújítás, azonban ez nem szegi kedvét az odajáróknak.

- Sajnos önerőből nem tudjuk elvégezni a rekonstrukciót. Bízom benne, hogy pályázati és egyéb úton képesek leszünk erre. A női tornához azonban minden adott. Ráférne egy kis felújítás a talajra, a korlátra és az ugrólóra is, ám ha nincs más, ezeken is elvégezzük a munkát. Egy versenygerendát viszont mindenképpen szükséges lenne beszerezni, a meglévőt pedig teljesen fel kell újítani. Jó hír viszont, hogy most már minden alap- és báziselemet gumiasztalon tanítanak meg, amiből szerencsére egyáltalán  nem szenvedünk hiányt.

 

Hároméves kortól várják a gyerekeket

A Veszprémi Torna Club egyébként jelenleg mintegy 150 tagot számlál. Több csoport működik kicsiknek és nagyoknak: Kapai Márk általános mozgásfejlesztőt tart óvodásoknak, valamint gumiasztaledzéseket tart kisiskolásoknak és nagyobbaknak is. Szokoly Réka óvodástorna- és gumiasztal-előkészítőt vezet 4-6 éves fiúknak és lányoknak. Újdonság a callaneticsfoglalkozás, ami egyelőre 12 fővel indult el, ezt a VTC-hez nemrégen csatlakozott Papp Orsolya vezeti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!