Sport

2013.04.03. 12:36

Kinek a tulajdona a Balaton uszoda?

Harminc esztendős múlt néhány hónapja. A felavatása idején csodájára jártak itthonról és külföldről: megegyeztek a vélemények abban, hogy páratlan fekvésű és nemzetközi mércével nézve is modern uszoda született.

Novothny Ottó

A sportlétesítmények sajátossága, hogy utóbbi státuszt csak akkor tudják megőrizni, ha folyamatosan felújítják.

A balatonfűzfői Balaton uszodával azonban meglehetősen mostohán bántak a tulajdonosok. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem az ott dolgozók, hiszen évekkel ezelőtt arról számolhattunk be: éjszakai műszakban, saját pénzből javították ki a fogadóhelyiség ülőgarnitúráját. Emellett is az évek múlásával egyre nagyobb bravúr volt az épület zökkenőmentes működtetése, ami kizárólag az alkalmazottaknak köszönhető.

A Balaton uszoda mérhetetlenül fontos szerepet tölt be a sportlétesítmény környékén lakók életében is (Fotó: Gáspár Gábor)

A "hatalom" azonban az esetek zömében csak a tervek elkészítéséig és az ígérgetésig jutott. Politikai hovatartozástól függetlenül.

Legutóbb éppen Czene Attila akkori sportért felelős államtitkár (aki egyébként úszóként összességében hónapokat töltött edzőtáborban a Balaton uszodában) jelentette ki szenvtelenül, hogy ha nem lehet nyitva tartani, akkor be kell zárni.

Nos, idáig szerencsére még nem jutottak el az események, de tény, hogy a létesítmény elérkezett a működtetés határáig. A tető beázik, a gépek az utolsókat "rúgják".

Azt, hogy a Balaton uszoda milyen szerepet tölt be a környék életében, nem kell különösképpen hangsúlyozni. Több tízezren a kis, majd a nagy medencében tanultak meg úszni, klubok, válogatottak sokasága edz és edzőtáborozik rendszeresen itt, van babaúszás és még sok-sok egyéb foglalkozás, hogy most csak a vízilabdázókat említsük.

Mindezt talán csak azért nem felesleges felsorolni, mert például a Magyar Úszósport Szövetség "elfeledkezett" a Balaton uszodáról, mint utánpótlás centrumról. Aztán Pál Béla országgyűlési képviselő javaslatára mégiscsak felvették a listára a fűzfői medencét.

Apropó, Pál Béla a közelmúltban kérdést is tett fel a parlamentben azzal a címmel: mikor kerül sor a balatonfűzfői Balaton uszodában a beígért halaszthatatlan karbantartások elvégzésére és a szükséges felújítások megkezdésére?

A választ Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere jegyezte (március 14-én), amiben ezt írta: "Az uszodát üzemeltető Nemzeti Sportközpontok jelenleg állítja össze a ... pályázati kiírás kapcsán a vagyonkezelésébe és üzemeltetésébe tartozó ingatlanokra vonatkozó dokumentációt". Ugyanakkor kijelentette, hogy eddig is számos beruházást megvalósítottak és ezek a folyamatok idén is folytatódnak.

Ezt követte az újabb parlamenti kérdés, melyet már Pál Gőgös Zoltánnal együtt intézett az illetékesekhez. Ebben (a balatonfüredi és a révfülöpi kikötők "csereberéje" mellett) szintén az uszoda hovatartozását és jövőjét firtatták. Balog miniszter felelete (március 20.) tartalmazta a meglepő mondatot: "A nemzeti vagyonról szóló törvény 1. paragrafusa rendelkezik a nemzeti vagyon fogalmáról, melybe nem tartozik bele a Balatonfűzfői Uszoda, hiszen az egy nonprofit gazdasági társaság tulajdona."

Az idézett mondatot felolvastam Marton Béla fűzfői polgármesternek, aki közölte: ők ezzel kapcsolatban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak, ők azt hitték az uszoda állami tulajdon.

Telefonáltam Vígh Lászlónak, a sportlétesítményekért felelős kormánybiztosnak. Miután a titkárságon elmondtam, mire lennék kíváncsi, a hölgy közölte: rosszul tudom, az uszoda a nemzeti vagyon része. Ezután neki is felolvastam Balog miniszter feljebb idézett mondatát, melyre hosszas hallgatás volt a válasz.

Itt tart jelenleg az ügy és miközben még a több éve rendezetlen tulajdonjogról vitatkoznak olyanok, akiket láthatóan igazán nem is érdekel a helyzet (egyébként annyi bizonyos, hogy legrosszabb esetben is állami alapítású cég a tulajdonos, vagyis minden bizonnyal könnyed jogi mutatvánnyal bekerülhetne a nemzeti vagyonkörbe a létesítmény), az uszoda lassan használhatatlan lesz.

 

Ki mit tud a Balaton uszodáról?

Dala Tamást március 1-ével nevezték ki a Balatoni Olimpiai Központ (ide két létesítmény tartozik, az uszoda és a révfülöpi kikötő) vezetőjének. Az egykori vízilabdázótól a tulajdonviszonyokra kérdeztem rá, de meglehetősen zordan közölte, hogy ő ezzel kapcsolatban nem mond semmit és fogalma sincs a helyzetről. Ekkor arra voltam kíváncsi, hogy a balatonfüredi vitorlástelep helyett miért a révfülöpi kikötő tartozik a sportközponthoz? Erre azt válaszolta: ezt rosszul tudom, mert a révfülöpi vízitelephez semmi közük. (Sajnos ő tudja rosszul, lásd mnsk.hu honlapot, a szerk.)

Ugyanakkor fotós kollégánkat nem engedték dolgozni a létesítményben. Ahhoz, hogy belül képet készíthessen, bonyolult engedélyezési kérelmet kellett volna kitölteni és elküldeni, majd várni a választ. Így maradtak a külső felvételek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!