Sport

2015.09.25. 11:18

A Balatonfüredi KSE egy-egy vereség és döntetlen után győzni akar

Balatonfüred – Szeretnénk jól játszani és javítani. Szükségünk van a két pontra, ráadásul adósok vagyunk lelkes szurkolóinknak is - ezt Csoknyai István mondta. A szakvezető csapata, a Balatonfüredi KSE vasárnap az Orosházát fogadja a kézilabda NB I-ben.

Horváth Gábor

A fürediek szinte kilőttek ebben a szezonban, vezették az első osztály tabelláját, négy siker után azonban váratlanul jött a megállj. Két hete hazai pályán meglepetésre alulmaradtak az addig még nyeretlen Balmazújvárossal szemben, majd Cegléden 24:24-es döntetlent játszott a Balaton-partiak alakulata.

– A ceglédi meccsnek voltak periódusai, amikor jól játszottunk és voltak olyanok, amikor nem. Az utolsó pillanatban kaptunk gólt, ezzel együtt nem lett volna rossz az egy pont akkor, ha a Balmazújváros elleni meccset nem rontjuk el – nyilatkozta lapunknak Csoknyai István.

A füredi szakember elmondta: a legutóbb meccsük után végre volt idejük, igyekeztek kijavítani a hibákat és az egyéni képzésre is koncentráltak. – A formánk bíztató, a hangulat jó, reméljük, visszatalálunk a helyes útra. Szükségünk van a két pontra. Szeretnénk jól játszani, hiszen adósok vagyunk szurkolóinknak, aki legutóbb szép számmal bíztattak minket.

A balatonfürediek (elöl Gyene Norbert) mindeképpen szeretnék megszerezni a két pontot (Fotó: Balogh Ákos)

Csoknyai István a vetélytárssal kapcsolatban kijelentette: a bajnokság színvonala emelkedett, az elmúlt fordulók megmutatták, hogy bárki, bárkit megverhet. – Az Orosháza nagyobb teher nélkül játszhat és ez mindig veszélyes. Ellenfelünk erősödött és a célja az, hogy a felsőházba kerüljön. Ők is hibáztak már, így biztosan nagyon koncentráltak lesznek – fogalmazott a tréner.

A Balatonfüredi KSE jelenleg kilenc ponttal harmadik az NB I-ben, az orosháziak a hatodik helyen állnak a tabellán.

Buday Dánielék eddig csak öt meccset játszottak, érdekesség, hogy két siker és egy vereség után előző két találkozójuk egyaránt döntetlenre végződött. A legutóbbi épp a Cegléd ellen.

A Balatonfüredi KSE–Orosháza bajnoki mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik. A hazaiaknál egyedül Törteli Koppány játéka kérdéses, a többiek egészségesek.

 

Szoros és izgalmas az idei szezon

Érdekesen alakul a 2015/2016-os bajnokság. A Szeged hibátlanul menetel, de a Tisza-partiak után komoly a tömörülés a tabellán. A Balatonfüred, a Csurgó és a Tatabánya mellett többen is pályáznak a legjobbak közé kerülésre. Nem esélytelenül, a folytatásban is izgalmas harc várható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!