Sport

2016.02.18. 13:33

Rémálomból álom - Háborút nyertek, Rédli volt a hadvezér

Tapolca – Horror, döbbenet, rémálom és a vége mégis micsoda boldogság. Még a legidősebb, legtapasztaltabb vívók sem pipáltak ilyen versenyt, interjú a vancouveri csata hadvezérével.

Horváth Gábor

Horror, döbbenet, rémálom – ezekkel a szavakkal jellemezte a vancouveri Világkupát Rédli András, akinek a kanadai verseny eddigi pályafutása minden bizonnyal legborzongatóbb, egyben legkellemesebb emléke. Honnan az ellentét?

Nos, aki figyelemmel követte már tudja: vasárnap (magyar idő szerint hétfő hajnalban) a magyar férfi párbajtőr-válogatott kivívta az ötkarikás szereplés jogát. Mondhatni, stílusosan, a lehető legnehezebb, legizgalmasabb módon: az utolsó kvalifikációs verseny utolsó mérkőzésén.

Az aranyérmes csapat „óriásit ment”, Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András azon a napon legyőzhetetlen volt, utóbbi ráadásul igazi világklasszis produkciót nyújtott, kétszer is döntő tussal segítette sikerhez a válogatottat.

Rédli András a kazahok elleni végső győzelmet ünnepli, itt végre igazán lehetett örülni, több csatát már nem kellett megnyerni 
Fotó: a szervezők

Az Sz-L Bau Balaton Vívóklub tapolcai párbajtőrözőjével, a világ- és Európa-bajnok, s hamarosan olimpikon Rédli Andrással már itthon beszélgettünk.

- Gratulálunk! A kanadai Világkupa előtt sokféle variáció létezett, de erre a forgatókönyvre senki sem számított.

- Köszönjük szépen. Hát, mi sem számítottunk. Tudtuk, hogy más csapatokra is figyelnünk kell és már a verseny előtti este elkezdtük az idegeskedést, hiszen rosszabb ágra kerültünk, mint a vetélytárs németek. Aztán mire kiértünk vívóterembe, az olimpiai kvótánkra veszélyes Egyiptom már nem volt versenyben, majd a másik rivális, Korea is kiszállt a küzdelemből. Kezdésként legyőztük a cseheket, nem volt könnyű meccs, jöttek a franciák, közben fél szemmel a németek szereplést figyeltük.

- Mi volt a titka az örök mumus francia csapat legyőzésének?

- Fegyelmezetten és jól vívtunk. Bíztunk benne, hogy végig kiélezett lesz a meccs, nagyon oda kellett figyelnünk, hiszen ellenfelünk mind a négy vívója a világranglista legjobb 16 versenyzője között van. Amikor sikerült bevinnem a döntő tust, óriási volt a boldogság, mindenki a nyakamba ugrott. Azt hittük, ezzel kijutottunk az olimpiára, de gyorsan vissza kellett szállnunk a földre.

- Meglepetésre Észtország és Kazahsztán is elődöntőbe került...

- Így van, és mondták, hogy nincs mese, az észtek elleni meccset is nyernünk kell. A kezünkben éreztük a riói repülőjegyet, amelyet most össze kellett tépnünk. Nagyon nehéz volt ismét odakoncentrálni, feszült és kemény taktikai csatát vívtunk. Aki látta, öregedett pár évet. Az utolsó asszóban a kétszeres egyéni világbajnok Novosjolov ellen vívtam, döntetlen volt az állás, aztán három másodperccel a vége előtt sikerült dönteni. Megint azt hittük, kijutottunk az olimpiára, azonban megint kiderült, még nem ünnepelhettünk.

- Mi játszódott le önökben a finálé előtt?

- Bennem az, hogy ez egy horror, döbbenet, rémálom. Nagy csatákat nyertünk és még ez sem elég, mivel Kazahsztán megverte az előöntőben Ukrajnát, a fináléban is győznünk kell. Nem hittük el, hogy így alakult a viadal. Fáradtak és idegesek voltunk. A kazahokat meg szoktuk verni, de ez mégiscsak egy döntő, amelynek ráadásul az olimpia a tétje. Nem is kezdtünk jól, az első öt asszóban vezetett ellenfelünk, volt, hogy négy tussal is.

- A döntés ismét Rédli Andrásra várt, akinek ezúttal sem remegett meg a keze.

- Imre Géza egyre csökkentette a hátrányt, majd nekem sikerült fordítanom. Ezután Géza és Boczkó Gábor is 0:0-át vívott, 25:24-ről kezdtük az utolsó asszót. Jó vívóval álltam szemben, de azt gondoltam, nekem remek napom van, semmi más nem foglalkoztatott, csak az olimpia. Be kell lépnünk a kapun, mondogattam magamba. Sok találat volt, éreztem, hogy ellenfelem megrogyik és senki más nem lehet a győztes, csak mi.

- Pályafutása első olimpiájára készülhet. Sikerült már felfogni, mit értek el?

- Nem teljesen, még mindig a verseny hatása alatt vagyunk. Soha nem felejtjük el. A 63 esztendős Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány és Imre Géza, aki akkor kezdte el a vívást, akikor én születtem, egybehangzóan állították: soha nem láttak még ilyen viadalt. Most van idő felkészülni Rióra, ahol azokat a tapasztalatokat is tudjuk hasznosítani, amelyeket az elmúlt hónapokban szereztünk.

 

Ezek is érdekelhetik