2016.08.01. 14:40
Érmekkel térhettek haza a modellezők
Herend - Három megmérettetésen is remek eredményeket értek el a Herendi Modellező SE versenyzői a közelmúltban.
Az első vetélkedés, amin a Veszprém megyei egyesület tagjai próbára tették tudásukat, a Szentesen megrendezett szabadon repülő modellek országos bajnoksága volt.
Gyönyörű idő fogadta a nevezőket, azonban mégsem értek el sokan maximális eredményt az öt startban.
F1A vitorlázó kategóriában heten jutottak a döntőbe, köztük mindkét herendi versenyző, Horváth Tamás és Kerner Ferenc is. A fly-off idejére sajnos megélénkült a szél, és többórás várakozás után sem volt értelme a szabályzat szerinti, rendes finálét megtartani. Így kétperces időzítéssel, földet érésig mérve a repülési időt döntötték el a rendezők a végeredményt. Kerner Ferenc holtversenyben harmadik lett a mátraverebélyi Vernyik Lászlóval. Horváth Tamásnak ezúttal nem jött ki olyan jól a lépés, a hatodik helyen végzett.
A Budapest Kupának a már jól ismert szentesi reptér adott otthont, míg a Debreczeni Tibor-emlékversenyt Szentgálon rendezték meg.
Kerner Ferenc, a Herendi Modellező SE elnöke lapunk érdeklődésére elmondta:
- A Budapest Kupa párás, fülledt, embert próbáló melegben zajlott. A herendi csapat mind a négy tagja ilyen körülmények között is nagyszerűen versenyzett és döntőzött. F1A kategóriában a 6-8 és 10 perces fly-off-ot is megtartották. Horváth Tamás modellje 5 perc 55 másodpercig repült, így ő sajnos 5 másodperc híján nem jutott tovább, és végül a tizedik helyen végzett, míg jómagam a 7:24 perces idővel az ötödik helyet szereztem meg.
Több Európa-bajnok is részt vett a Debreczeni-emlékversenyen Fotó: Kerner Ferenc
Megtudtuk még, hogy F1H kategóriában Tóth Mária a dobogó harmadik helyét szerezte meg, míg Kerner Martin abszolút értékelésben negyedik lett, ifjúsági kategóriában pedig ismét elhozta a legjobbnak járó kupát.
Az egyesület vezetője a nagy hagyományokra visszatekintő Debreczeni Tibor-emlékversenyről elmondta:
- Több Európa-bajnok és neves versenyző indult a nívós erőpróbán, köztük volt, Debreczeni Oszkár, a verseny szülőatyja, szervezője is, aki Colossus nevű antik gépével az ALOT kategóriában a harmadik helyen végzett. Vasárnap F5J és F5J-400-as típusú korszerű elektromotoros vitorlázó repülők hasították a levegőt. A délutáni eső ugyan megszakította az izgalmas és látványos küzdelmet, de mégis jó hangulatban, szoros döntővel folytatódott délután. Zárásként Tóth Imre Európa-bajnok modelljével tartott látványos bemutatót.