Sport

2016.09.08. 11:36

Hogyan pótolják a válogatott távozókat?

Balatonfüred – Az igazi bajnokság most kezdődik – mondta lapunknak Csoknyai István, s rajta kívül bizonyára még sokan kíváncsiak arra, hogy mire lesz képes ebben a szezonban az átalakult BKSE.

Horváth Gábor

- Vége a nyolc hetes felkészülésnek, elvégeztük azt, amit elterveztünk – kezdte a szezonfelvezető beszélgetést Csoknyai István, a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabdacsapatának vezetőedzője, akinek nem volt könnyű dolga a nyári szünetben.

A BKSE három felnőtt válogatott játékos mellett két, még kibontakozóban lévő, ám fontos szerepet betöltő tehetséget veszített el, s a helyükre a három érkező mellett még fiatalabbakat, kevés tapasztalattal rendelkező játékosokat kellett/kell a keretbe építeni. Az előző idényben bajnoki negyedik és kupagyőztes alakulatból Bánhidi Bence és Bóka Bendegúz Szegedre távozott, Szöllősi Balázs pedig most már a Tatabányát erősíti. Ligetvári Patrikot és Gyene Norbertet visszahívta a Veszprém, elsősorban előbbi fájdalmas a Fürednek, hiszen a 20 éves átlövő szépen fejlődött a balatoniaknál, remek szezont futott.

A huszonnégy éves Debreczeni Dávid (a labdával) a balatonfürediek egyik nyári igazolása Fotó: Penovác Károly

- Egyfelől jó érzés, hogy erősebb csapatok igazolnak tőlünk, másrészt nyilván nehézséget okoz meghatározó játékosaink pótlása. Több junior korú fiatal is velünk készül, de természetesen nekik még sokat kell tanulniuk – magyarázta Csoknyai István, aki Varsandán Milán, Debreczeni Dávid és az orosz Juri Semenov személyében rutinosabb játékosokat is kapott keretébe. Varsandán biztos kezű, tapasztalt szélső, Debreczeninek viszont nem lesz könnyű betölteni egészben, vagy akár részben a Bánhidi-örökséget, Semenovnak pedig a légiós életet és a magyar kézilabdát kell szoknia.

Az új BKSE először szombaton, a Gyöngyös otthonában mérettetik meg.

- A Veszprém ellen volt egy előrehozott meccsünk, de az igazi bajnokság most kezdődik. Mostantól kell a pontokat gyűjtögetni, természetesen szeretnénk jól kezdeni. A Gyöngyös erős ellenfél, jelentősen átalakult, erősített és egységesebbé is vált. Az otthonukban mindig kemény találkozót vívunk és biztos vagyok benne, hogy most is ez vár ránk. Mi motiváltak vagyunk, az új idényben is szeretnénk ugyanaz a fiatalos, lendületes magyar csapata lenni az NB I-es mezőnynek, mint korábban – fogalmazott a szakember.

A Gyöngyös-Balatonfüredi KSE mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik. A vendégeknél nem léphet pályára a hét közben megsérült Deák Máté.

Bombaerős vetélytárs a kupában

A Balatonfüredi KSE szeptember 17-én játssza első hazai mérkőzését a 2016/2017-es szezonban, akkor az Orosháza alakulatát fogadja. A BKSE idén újra érdekelt a nemzetközi porondon, magyar kupagyőztesként az EHF-kupa mezőnyében szerepel. Első ellenfele, a sorozat selejtezőjének második körében, a svájci Winterthur lesz. A párharcot októberben rendezik, Csoknyai István elmondta, most a bajnokságra koncentrálnak, de az biztos, hogy bombaerős a vetélytárssal kell felvenni a harcot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!