Sümeg

2010.07.07. 17:56

Kevés a pénzük - Benyújtották a vidékfejlesztési témájú pályázatukat

Pula - Közel tízmillió forintra lenne szükség ahhoz, hogy az önkormányzat rendbe tegye a falumúzeumot. Egyedül a pályázatuk kedvező elbírálásában bízhatnak.

Mátételki András

A falumúzeumot, a település büszkeségét már két éve nem látogathatják a kirándulók, mert az épület beázik, ezért a helytörténeti értékek jelentős részét már átvitték a közösségi házba. Kertész Lajos polgármester elmondta, ha nyernek a Leader-pályázaton 10 millió forintot, akkor a külső javítások mellett kicserélnék a nyílászárókat, térköveznének a bejárat előtt, ahová kerti bútorokat helyeznének el. Itt lenne egy ivókút is.

A 215 lelkes település évek óta forráshiányos - idén 33 millióból gazdálkodnak -, ezért remélik, hogy nyáron megérkezik az 1,8 milliós központi támogatás. A kiadásaik egyharmad része elmegy a Nagyvázsonyban lévő közös fenntartású intézmények költségeire, ezen kívül fizetik a négyórás hivatalsegédet és a falugondnokot is. Tavaly sikerült kicserélniük a falugondnoki autót egy kilencszemélyes, 10 milliót érő Volkswagen  Transporterre, amivel egyebek között az ebédet szállítja a rászorultaknak Leitold József falugondok, illetve időnként elviszi a tánccsoportot fellépésekre.

Pénze ugyan nincs a községnek, de elképzelésekből nincs hiány. Felújítanák a tűzoltószertár mögötti szobát, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező fiatalok - közel huszonöten vannak - rendszeresen találkozhassanak. Régi vágyuk a közösségi ház tetőterének a beépítése, hogy fellendíthessék a turizmust. Utakat, járdákat kellene rendbe tenni, amelyekre, ha ki is írnának pályázatot, jelenleg nem tudnák előteremteni az önrészt. Ezért is várják, hogy Nagyvázsony eladja a volt rendőrlakást, illetve kifizessék őket a kisiskolából. Ezekből a négy társfalunak összesen 18 millió forint jutna. Az írásban kötött megállapodást Nagyvázsony eddig nem tartotta be,  tavaly egy fillért sem fizettek ki, idén is csak félmilliót településenként.

Hogy miből rendezik ez év végéig, de legkésőbb jövő évben a többmilliós tartozásukat, nehéz lenne megmondani, ugyanis Vázsony (is) nehéz anyagi helyzetben van. Illetve még nehezebbe kerülne, ha bármelyik falu a négyből váratlanul leemeltetné a bankszámlájukról a rá eső milliókat. Arról nem beszélve, ha a kicsik összefognának, s egyszerre követelnék a pénzüket.

 

A település készül a 20. Művészetek völgye találkozóra. Annyit már tudnak, hogy ők adnak otthont a békéscsabai és a budapesti Új Színháznak, ezen kívül itt tartanak országos konferenciát Egyház és kultúra címmel. A gyerekeket izgalmas programok várják majd náluk a nyáron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!