Sümeg

2011.06.08. 19:53

Figyelő kamerák és fejlesztési tervek Vöröstón

Vöröstó - Az elmúlt hetekben három térfigyelő kamerát szereltek fel a közel százas lélekszámú kis faluban, ugyanis betöréshullám söpört végig a településen.

Mátételki András

Rákos Margit polgármester már tavaly az őszi választásokon megígérte, hogy kamerákat szereltetnek fel a forgalmasabb helyeken, ám mind ez idáig azért nem vált valóra az elképzelése, mert pályázati kiírásra vártak. Ám az események kissé felgyorsították a 800 ezer forintos beruházást.

Történt ugyanis, hogy tavasszal sorra érkeztek bejelentések a rendőrségre, hogy hol egyik, hol másik házat törte fel valaki, megszabadítva a háziakat az értékeiktől. A rendőrség eredményesen nyomozott, elfogták a tettest, aki nem volt más, mint egy helybeli fiatalember. Sokan megdöbbenéssel értesültek a hírről, ugyanis bizalmukba fogadták a fiatalt, éppen ezért mélyen csalódtak benne.

Rövidesen megérkeznek a faluba a közútkezelő emberei, akik rendbe teszik a községen átvezető út padkáját, az árkokat, átereszeket. A kétmilliós költséggel járó munkából az önkormányzatnak "csak" 800 ezer forinttal kell kivennie a részét. Ezután a település Nagyvázsony felé eső végében parkosítanak, hogy még kedvezőbb benyomást tegyenek az átutazókra, kirándulókra. Nemrég egynyári virágok kerültek a templom kerítésére felerősített virágládákba. Még tavaly odaadták a tótvázsonyi lánglovagoknak az út mellett már hosszú évek óta álló tűzoltókocsit, amelyet azóta már fel is újítottak.

Tavasszal a nagyvázsonyi önkormányzat adott a körjegyzőséghez tartozó négy kis községnek - köztük Vöröstónak is - 2,2-2,2 millió forintot az értékesített rendőrlakás árából. Még így is tartoznak egy-egy millióval, amit június végén kell(ene) legkésőbb átutalni a falvak számlájára.

A rég várt pénzt egyelőre hozzáteszik az évek alatt összegyűjtött ötmillió forintjukhoz, hogy régi álmukat egyszer valóra válthassák. Nevezetesen, hogy felújítanák a már rogyadozó állapotban lévő plébánia épületét, ahol helyet kapna a könyvtár, a falumúzeum, a közösségi helyiség. Ha idővel letelepülne egy pap Vöröstón, itt lenne egy lakosztálya. Az építészeti tervek már elkészültek tavaly, a Leader-pályázaton remélnek a megvalósításhoz 15 millió forintot.  A mindössze 20 millió forintból gazdálkodó településnek minden fillér kiadást meg kell gondolnia, ugyanis ennek a summának a tetemes része arra megy el, hogy hozzájárulást fizetnek a nagyvázsonyi iskola, óvoda, orvosi rendelő, körjegyzőség fenntartásához.

A polgármester asszony megemlítette, hogy az idei falunap (július 31.) attól lesz különleges, hogy hagyományos  lakodalmas felvonulást szeretnének bemutatni.

 

Tavaly ősz óta egy hidegkúti vállalkozó ismét életet lehelt a már tíz éve üresen álló szeszfőzdébe. Az önkormányzat azért örült a jelentkezőnek, mert ő az első vállalkozó a településen, akitől valamennyi iparűzési adót kaphat majd az önkormányzat.

Címkék#Vöröstó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!