2014.11.06. 16:45
Sikeres fiatal tervező álmai Tihanyban
A tihanyi látott hal történetét mutatnák be abban az épületben, amelyet egy tihanyi fiatalember tervezett diploma mestermunkaként. Az elképzelés bekerült egy pályázaton a legjobbak közé -, így versenghet a neves Média Építészeti Díjért.
Kiss Péter Tihanyban nőtt fel, de az egyetemet már Pécsett végezte tervező építészmérnöki szakon. A mesteroklevél megszerzéséhez egy tervet kellett készítenie és ő olyat akart létrehozni, amit még senki más. A tihanyi látott hal történetét bemutató központot az Akasztó-domb lábához tervezte és egy kilátót is megálmodott az épület tetejére.
A „látott hal” házát tervezte ( Fotó: Fehér Bertalan)
Tihanyban a 20. század közepéig az egyik megélhetési forrás a halászat volt. Ha a halászok gardát akartak fogni, nem volt egyszerű dolguk. A garda ugyanis a mély vízben bandában vonul, melyet csak nehezen lehet észrevenni. A tapasztalt halászok azonban megfelelő, magas területekről ráláttak a víztükörre, ahová a halak mintázatot rajzoltak. Látónak nevezték azt a tapasztalt halászt, aki észrevette a vonuló bandát, és szólt a többieknek, akik a parton várakoztak szerszámokkal felszerelkezve. A jelenleg az Élményotthon Építészcsoport tagjaként dolgozó tervező azt szeretné, hogy a látott hal történetének nagyobb ismertsége és népszerűsége legyen országszerte. Az általa megálmodott ház tulajdonképpen egy ezt bemutató helytörténeti múzeum lenne.
Illusztráció: látványterv
Az épületet nem véletlenül helyezné a tervező az Akasztó-domb lábához, az volt ugyanis az egyik terület, ahol a halászok lesben álltak gardára várva. Valószínűleg azonban ott sosem fog elkészülni az épület, mert a terület a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, és a közelében egy védett szikla van, melyet veszélyeztetne az építkezés.
A tihanyi tervet 59 pályázat közül nemzetközi építészekből álló zsűri választotta be a legjobbak közé. Az egri vár Zárkándy-bástyájának rekonstrukciójáról szóló elképzeléssel, a szabadság-szigeti ökoturisztikai látogatóközponttal, a tarcali kőfejtőben megrajzolt Trial edzőtelep tervével, a Kecskeméti Filmműhely épületének újragondolására született koncepcióval versenyez.
Eredményhirdetés november végén lesz.