Utazó

2017.09.05. 12:15

Égig érő hegyek, eldugott kolostorok, romantikus óvárosok: minket vár a Fekete-tenger

Mielőtt megrohannánk a forró, homokos tengerpartot, feltétlenül töltsünk el pár napot Bulgária többi részében, érdemes.

Németh Andrea

Az ország más időzónában van, ahogy átlépjük a határt, egy órával többet mutat az óra. Ha elsősorban a tengerpart az utazás célja, a fapados repülőjáratokat javaslom, gyors, ár/érték arányban a legmegfelelőbb. Ellenben, aki nem csupán a vízparton kíván ücsörögni, az egyéni utazást ajánlanám, maga az út is nagy kaland, ha kocsival vagy lakókocsival indulunk útnak. Szerbia irányába indulva már autópályán közlekedhetünk szinte a bolgár tengerpartig.

A plovdivi mecset kiemelkedik a város épületei közül

Nagyvárosai közül mindenképpen említést érdemel Plovdiv, mely Bulgária második legnagyobb városa, jelentős turisztikai célpont. Az ország középső részén helyezkedik el, a Marica folyó két partján, az új kőkor óta lakott hely. Míg Plovdiv főutcája széles, korszerűen kiépített és éjjel-nappal egyaránt pezsgő, élettel teli, az óvárosban egész más atmoszféra fogad-ja a turistákat. Az óváros a bolgár-reneszánsz elnevezésű stílus remek épületeivel van tele.

A főtéren a mai város szintje alatt elhelyezkedő stadiont Hadrianus császár parancsára építették a második században. Több mint harmincezer néző foglalhatott itt helyet, hogy milyen környezetben, azt nagyon jól mutatja az a 14 darab márványoszlop, ami kisebb-nagyobb részben még mindig áll. Ha Plovdivban járunk, feltétlenül látni kell az egykor 6000 férőhelyes római színházat, mely páratlan élmény, szinte érezni, ahogy a történelem megelevenedik a ma is használatos lépcsők, kőpadok és boltívek között.
A város jellegzetes, XIX. századi vallási épületei az ortodox templom, a két török dzsámi és a zsinagóga.

A tengerpart felé tovább- utazva Neszebar mint kis ékszerdoboz fogad minket. Az óvárost - melyet Kr. e. az 5. században alapítottak - egy keskeny földsáv köti össze a szárazfölddel, az UNESCO 1983-ban felvette a világ-örökségi listájára. Kis vendéglőivel, szűk utcáival felejthetetlen látvány. A városka az egyik leglátogatottabb kirándulóhelye a bolgár tengerpartnak. Impozáns látvány a bejáratánál levő, török korban épített szélmalom. Fényképezkedhetünk a Pantokrátor-templomnál, s megcsodálhatjuk a műemlék házakat. A kis szigeten 41 templom található, mely bizánci stílusban épült. Az óváros kikötője mellett sok kis romantikus öböl található. A sziget 1-2 óra alatt körbejárható, ezzel a sétával maradandó élményben lesz részünk.

Szozopolban a tengerparti sétány lenyűgöző látványt nyújt
Fotó: Németh Andrea

Napospartnak és Aranyhomoknak hívják a felkapott, szállodákkal teli partszakaszt, ahová az utazási irodák előszeretettel kalauzolják a fizető vendégeket. Ennél sokkal izgalmasabb és szebb Szozopol, a Fekete-tenger legfestőibb városa.

A könyvek és az internet szerint kevésbé felkapott, de mostanra nagy ismertségre tett szert, főként a magyar utazók részesítik előnyben. Ugyan nagyon hasonlít Neszebarra, de vele ellentétben Szozopol létező, mai is lakott - nyáron nagyon is nyüzsgő - város. Az óváros két szélén van kiépített strand. A közelben található a Ropotamo folyó, mely természetvédelmi terület, naponta többször indul sétahajózás a folyó torkolatához.

S még egy apróság: a bolgárok fordítva rázzák a fejüket az igen vagy a nem kifejezésére, és ez rendesen összezavarhatja a felkészületlen magyar turistát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!