Egy élménydús hét a varázslatos Mexikóban

„A karibi oldalra mindenképpen le kell menni, ugyanennyi időre” – mondja nálam jóval többet látott ismerősöm, amikor jelzem, hogy sportesemény ürügyén Mexikóvárosban töltök közel egy hetet. Így is történik, a fővárosi napok után Cancún és a környék meglátogatása következik. Mintha két különböző ország lenne, a több mint húszmilliós, helyenként erősen lepukkant főváros után a tengerparti rész maga a csoda, Florida elit negyedeire emlékeztet. Azzal a különbséggel, hogy kékebb a víz és fehérebb a homok.

A Mexikói Egyesült Államok a világ 11. legnagyobb országa, területe közel kétmillió négyzetkilométer, északról az USA, délkeletről Guatemala és Belize, nyugatról a Csendes-óceán, keletről a Mexikói-öböl és a Karib-tenger határolja. A föld legnépesebb spanyol nyelvű országa – természetesen ősi, indián nyelveket is beszélnek –, a legnyugatibb, egyben legészakibb latin-amerikai állam. A zászló színei vízszintesen a zöld, a fehér és a vörös, középen a címerben a fügekaktuszon ülő, csőrében kígyót tartó sasmadár az aztékok mítoszára utal.

Közel 3000 éven át roppant kultúrák jöttek itt létre, előbb az olmék, majd a maja és az azték civilizációk. Döntő hatást gyakorolt az itt élőkre a spanyolországi Medellínben született Hernán Cortés konkvisztádor, aki legyőzte az aztékokat. A hódítót az addig zárt közösségben élő – a modern világ dolgait nem ismerő, karddal, vaspáncéllal és lóval nem találkozó – indiánok azték istennek vélték, akinek eljövetelét a korabeli krónikák 1519-re kalkulálták. A hajós abban az évben, április 22-én vetett horgonyt Veracruznál, a helyiek úgy gondolták, minden stimmel.

Ám a kalandor túl éhes volt – nincstelenné tetté a helyieket, az aranyat és ezüstöt elvette –, az aztékok rádöbbentek, hogy nem az istennel, hanem egy mohó rablóval van dolguk, fel is lázadtak.

Az első csatában nyertek is, azonban a másodikban vesztettek, a spanyolok bevonultak a fővárosba, Tenochtitlanba. Új-Spanyolország néven alapítottak államot, a gyarmatot 500 spanyol földesúr között osztották fel, akik elképesztő gazdagságra tettek szert. Háromszáz évig tartott a megszállás.

Az indiánokat katolikus hitre térítették, és az első idők vérontásai után az európai civilizáció értékei szerint igyekeztek nevelni, döntően sikerrel. Tehát az indiánok sok tekintetben jól jártak az érkezőkkel. A mexikói függetlenségi háború 1821-ben zárult, Spanyolország elismerte az ország függetlenségét, amely három évvel később szövetségi köztársaság lett. 1846-tól tizenkét éven át véres háború folyt az Egyesült Államokkal, a csaták zárásakor Arizona, Új-Mexikó és Kalifornia északi része az USA része lett, Mexikó elvesztette korábbi területének több mint felét.

A mexikóvárosi napok után belföldi légitársasággal a Yucatán-félszigetre, Cancún felé veszem az irányt – a jegy az oda-vissza útra 50 ezer forintnak felel meg. A zsúfolt főváros után a rendezett, 600 ezres település maga a megnyugvás. Mesterségesen, tervezetten épített, amit a kormány a hatvanas évek végén álmodott meg, nemzetközi nagybefektetőkkel, hogy Acapulco egyeduralmát megszüntesse, egyben délen, a Karib-térségben is fellendítse a turizmust. A terv bevált. A homok valószínűtlenül fehér, a tenger ugyanilyen kék.

Ha az ember unja a szárazföldet, érdemes hajókirándulást tenni, én a nagyobb Cozumel helyett a mindössze 13 kilométerre található, 8 kilométer hosszú, 800 méter széles Isla Mujerest választom. Honfitárs mindenütt felbukkan, kiderül, a kikötő melletti hotel és étterem vezetője egy spanyol vendéglátós cég képviseletében Budapestről érkezett. Meséli, két napja, az éj leple alatt volt egy kisebb leszámolás két kartell között, három halottal, amúgy minden a legnagyobb rendben. A bűnözői csoportok aprítják egymást itt is, ahogy az országban szinte mindenütt, de a turistákra figyelnek. Ahhoz nagyon balszerencsésnek kell lenni, hogy valaki közelharc szemtanúja vagy elszenvedője legyen.