Várpalota

2015.10.30. 15:00

Huszonöt éves a palotai önkormányzat

Várpalota – Személyes sorsom ajándékának tartom, hogy Várpalota jegyzője lehettem, mondta el a város képviselő-testületének jubileumi ülésén a Thury-várban Czeidli István.

Szabó Péter Dániel

A város egykori jegyzője a várpalotai önkormányzat megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen mondta el mindezt csütörtök este a Thury-várban. A nemcsak Várpalotán, hanem megyeszerte komoly megbecsülésnek örvendő, költőként is elismert Czeidli István ünnepi köszöntőjében felidézte a rendszerváltást megelőző időszakot, majd az első szabad választásokat, amelyet a tanács végrehajtó bizottságának titkárként mindenben segített.

Talabér Márta, Leszkovszki Tibor, Németh Árpád, Ignácz Anita és Czeidli István a Thury-teremben tartott ünnepi ülésen
Fotó: Szabó Péter Dániel

Az imponáló szakmai felkészültség mellett talán ennek is köszönhető, hogy 1990-ben Várpalotán – más vb-titkárokkal ellentétben – Czeidli Istvánnak nem kellett új munkahely után néznie. Mi több, nagy nyilvánosság előtt kérték fel, pályázzon a jegyzői posztra. – Bevallom őszintén, ez igazán jólesett akkor – fűzte hozzá szerényen a Thury-teremben. Kinevezésével nemcsak a város nyert, szakértelmére országos szinten is igényt tartottak, gyakorlati tapasztalataival igyekezett hozzájárulni a magyar önkormányzatiság kialakulásához, fejlődéséhez.

Czeidli István, a város egykori jegyzője nagy ajándéknak tartja, hogy Várpalotára vetette a sors

Az ülésen felszólalt Leszkovszki Tibor, a várost 16 éven át vezető egykori polgármester is. Elmondta, a japán hitelből megvalósított jelentős fejlesztések mellett arra a legbüszkébb, hogy a felmerülő nehézségek ellenére is működőképes tudott maradni a település, pedig a bánya bezárása miatt drasztikusan megemelkedő munkanélküliség nehéz feladat elé állította a városvezetést.

A Várpalotát 2006–2010 között vezető Németh Árpád a bölcsődefejlesztési és játszótér-építési, valamint a társasház-felújítási programot emelte ki eredményei közül, illetve megjegyezte: fiatalemberként, kevés önkormányzati tapasztalattal választották meg polgármesternek, s a négy év alatt szakmailag és emberileg is rengeteget kapott képviselőtársaitól és a hivatali dolgozóktól.

Talabér Márta, a várost 2010 óta vezető polgármester az elmúlt öt év eredményeit összegezte. Beszélt többek között a Thury-vár milliárdos felújításáról, a stabillá vált önkormányzati gazdálkodásról és az előttünk álló Thury-emlékévről, hiszen 2016-ban egész éves programsorozattal ünnepi a város, hogy 450 esztendeje a hős Thury György kapitány vitézeivel visszaverte a sokszoros túlerőben lévő török sereget Palota váránál.

Az ünnepi ülésen helyi tehetségek adtak kulturális műsort, majd Talabér Márta és Katona Csaba, jelenlegi alpolgármester emléklapot adott át az elmúlt 25 év képviselőinek, polgármestereinek, jegyzőinek és aljegyzőinek. A résztvevők egyperces néma felállással tisztelegtek az elhunyt képviselők emléke előtt.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!