Várpalota

2014.05.27. 17:42

Egyedülálló ősmaradványok a várpalotai homokbányában

Nemzetközi szinten is egyedülállónak számít a településen található Szabó-féle homokbánya, amelyben a 25 millió éve itt hullámzó tengerben élő csigák és kagylók meszes vázait láthatják az érdeklődők.

Szabó Péter Dániel

Várpalotán Rákóczi Telep városrészének egy eldugott kis utcájában található az 1954-ben védetté nyilvánított homokbánya bejárata. Ez volt a fő célja a Rákóczi Telepi Baráti Kör és a Várpalotai Városszépítő és –védő Egyesület rendhagyó helytörténeti sétájának kedden délután.

A civil szervezetek tagjait és az érdeklődőket Bite Zoltán geotúravezető kalauzolta a terület fő attrakciójának bátran titulálható, védőtető alatt látható homokfeltáráshoz, amely extrém gazdagnak számító ősmaradvány tartalommal bír.

A homoküledékben található csiga- és kagylómaradványokat Bite László geotúravezető mutatta be az érdeklődő civileknek (Fotó: Szabó Péter Dániel)

- Több mint 400 puhatestű fajt találtak ás határoztak meg már itt. Több rétegben egymásra ülepedve miocén kori édes- és sósvízi homoküledék található, amelyeket már sárga és szürkésebb árnyalataik is szépen elkülönítenek egymástól. Az igazi szenzációt a középső, mintegy négy-öt méter vastagságú homoküledék jelenti, amelyben párját ritkító gazdagságban maradtak fenn a 25 millió éve itt hullámzó tenger egykori csiga- és kagylófaunájának meszes vázai. Ezek az általában kis méretű és vékony maradványok az esetek többségében összetörnek, és elporladnak, itt azonban a kis szemcséjű homokréteg megvédte őket - mondta el a szakember, aki elmondta, szakmai berkekben olyannyira elismert a terület, hogy akadt olyan látogató, aki Ausztráliából csak ennek megtekintéséért utazott Magyarországra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!