Ifjúkori önarckép gombával

A kamra ajtaja a sziklakertes udvarra nyílt, fölötte a tulajdonos lakott háromszobás lakásban. Oda csak akkor mehettem be, amikor az albérleti díjat fizettem. A körülményekre egyáltalán nem panaszkodtam; a helyiség egyik oldalán függönnyel eltakart hasábfák magasodtak a plafonig, a másik oldalán vaságy polccal, ponyvaregényekkel, végében mosdókagyló, vécé, az ajtó mellett asztal székkel, villanyrezsóval és falra függesztett „konyhaszekrénnyel”. 

Azon a nyáron friss érettségivel kerestem az élet értelmét. Boldogulásomon agyaltam: tanulni vagy dolgozni? Egyikhez sem volt kedvem. Trógerolni végképp nem akartam. Jó céllövő voltam, de abból nem lehetett megélni. Közveszélyes munkakerülőként, távlatok nélkül lézengtem, lődörögtem a fővárosban, és a mielőbbi katonai behívóparancsot vártam, mentőövként gondoltam rá. Szinte pénztelenül teltek a hónapok. A ballagásomra kapott pár száz forintból éldegéltem. Megesett, hogy slendriánságból kalauz nélküli villamoskocsiba szálltam, mire az ellenőr egy ötvenest legombolt tőlem. Hosszú kilométereket gyalogoltam Budára, miközben a járdákat fürkésztem, de egy árva pénzérmét sem találtam, hogy villamosra ülhessek. Zsíros kenyéren, hagymán és főtt krumplin éltem. Az udvar másik oldalán egy idős házaspár néha megkínált vacsorával. Egyszer vagy fél kiló rókagombát kaptam tőlük, az öregúr maga szedte, készítsem el paprikásnak. Azt aztán nem! Éppen az egyik krimiben olvastam, hogy a feleség gombával mérgezte meg a férje szeretőjét. A rókagombás papírzacskót a Déli pályaudvar szemetesébe dobtam, nehogy a házaspár rátaláljon. Évtizedekkel később az alföldi tanyán élő íróbarátom gombalakomáját utasítottam vissza, nem vettem az aranybarnára sült ételből.  A nagy, kerek gombák a saját kertjében termettek. Féltem: mentő, kórház, gyomormosás képei lebegtek a képzeletemben. Sosem lehet tudni… Az író felesége kénytelen volt más ételt rakni a tányéromra. Persze nem tapsolták meg a gyávaságomat. A gombaevéssel mára megbarátkoztam, de az óvatosságról nem mondtam le. Ha autózás közben az utak mentén erdei gombát hirdetnek eladásra, épp csak odapillantok. A zseniális Freud írta: „Az ifjúságot a jövő gondjai teszik boldogtalanná, az öregek a múlt árnyaival nem tudnak megbékülni.” Egy idő óta azért egész jól elvagyok ebben a pulzáló testi-lelki állapotban.