Veszprém

2012.11.27. 19:19

Advent a várban is

Veszprém - Rendhagyó helyszínen, a városháza előtti téren és a várban, a Szentháromság téren várják az Illatos advent rendezvény látogatóit idén a megyeszékhelyen. A Kossuth utcai felújítások miatt változik a megszokott karácsonyi vásár helyszíne.

Marton Attila

A veszprémi adventi rendezvénysorozat bizonyította, hogyan lehet a karácsonyt, ami alapvetően családi ünnep, egy nagyobb közösségnek átélhetővé tenni, fejtette ki Porga Gyula a városházán tartott sajtótájékoztatón kedden.

 




Báránysimogató. Szombaton kezdődik az adventi programsorozat (Fotó: Gáspár Gábor)


A polgármester hozzátette, a rendezvény kinőtte a városházát, ezért idén a Szentháromság tér, a bazilika és a Szaléziánum ad otthont a programoknak. A Kossuth utcai rehabilitáció miatt a karácsonyi vásár helyszíne is megváltozik, az Óváros téren állítják fel a pavilonokat, amelyekben több hagyományos magyar kézműves terméket árusító kereskedő kínálja majd portékáját, fogalmazott a polgármester. Pálfalvi- né Ősze Judit, a Szaléziánum igazgatója elmondta, a Szentháromság téren felállítanak egy nagy adventi koszorút, illetve a város karácsonyfája és a betlehemi jászol is a téren kap helyet.

Az adventi programsorozat december 1-jén, szombaton kezdődik, az eseményen a lappföldi Mikulás, Joulupukki is részt vesz, majd fél ötkor Porga Gyula polgármester és dr. Márfi Gyula érsek közösen gyújtja meg az első gyertyát. Karácsonyig minden hétvégén különböző programok várják az érdeklődőket a város iskolásainak részvételével, december 8-án pedig  bolhapiac lesz az Óváros téren. Advent szombatjain a Szaléziánumban elmélkedést és zenés műsort tartanak, illetve 16 és 18 óra között játszóház várja a gyerekeket. A programsorozat december 23-án a Padányi iskola diákjainak betlehemes játékával zárul.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!