Veszprém

2013.03.27. 19:17

Csökkentenék az áfát

Törvényjavaslatot nyújtott be a Magyar Szocialista Párt (MSZP) a megélhetés megkönnyítéséért, ennek részleteiről Harangozó Tamás beszélt szerdán.

Marton Attila

A párt elnökségi tagja a sajtótájékoztatón elmondta, a javaslatnak négy eleme van, az első szerint a 27 és a 18 százalékos áfakulccsal adózó alapvető élelmiszerek általános forgalmi adóját öt százalékra csökkentenék. A második elem szerint a kormány által elkezdett rezsicsökkentést igazságosabbá tennék, a kedvezményt elsősorban oda juttatnák, ahol nagyobb szükség van a támogatásra.

 

Harangozó Tamás és Pál Béla ismertette a szocialisták javaslatait (Fotó: Gáspár Gábor)

A harmadik javaslat szerint az állami tulajdonban lévő cégek, így a Magyar Villamosművek nyereségének felhasználása 5–10 százalékos azonnali rezsicsökkentést tenne lehetővé. A javaslat negyedik pontja egy lakásfelújítási programot tartalmaz, a párt szerint ezzel hosszú távon fenntarthatóvá válna a rezsicsökkentés, és a kis- és középvállalkozások beindítását is lehetővé tenné. Pál Béla, az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, az elmúlt időszak kormányzati intézkedései és a bevezetett 20 új adónem miatt 100 ezer forinttal nőttek egy átlagos család kiadásai.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!