Veszprém

2014.03.25. 18:44

Az egyetemre látogatott az izraeli nagykövet

Kihívások és lehetőségek a 21. századi Izraelben címmel a Pannon Egyetemen tartott előadást Ilan Mor.

Balla Emőke

Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete kedden a Pannon Egyetemre látogatott. Angol nyelvű előadását – amelyben megemlítette az oktatás, kutatás, innováció egységét, a fejlett technológiákat, az egyetemek és vállalatok közötti kapcsolattartást, tanácsokat adott a sikeresség eléréséhez – több mint százan hallgatták, elsősorban a modern filológiai és társadalomtudományi kar hallgatói, a fordító és tolmács, az anglisztika és a nemzetközi tanulmányok szakos diákok.

Előadása után dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora az intézmény hálózati működési modelljét ismertette, a kiemelt stratégiai projektekről a projektvezetők számoltak be. Az oktatás, kutatás, innovációval kapcsolatban a nagykövet szemlélete hasonlít az egyetemi vezetőkéhez. A látogatás megalapozta a későbbi együttműködést, amit a nagykövet és az egyetem vezetése is fontosnak tart. Ilan Mor izraeli könyveket hozott ajándékba, ő pedig egy egyetemi címerrel ellátott plakettet kapott.

Az izraeli nagykövet 2011 szeptemberében adta át megbízólevelét a köztársasági elnöknek. Számos más diplomáciai pozíciót töltött be mind Izraelben, mind külföldön a geostratégia területén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!