Veszprém

2014.03.07. 19:24

Elkezdődtek a második Bor-blues-böllér napok

A Takáts Tamás Blues Band koncertjével megkezdődtek a második Bor-blues-böllér napok rendezvényei.

Varga Ibolya

A zenekar ezúttal a rögtönzött Veszprém-blues eljátszásával hangolta be a teret. A jelenlévőket Porga Gyula polgármester köszöntötte, aki elmondta, a Kolostorok-kertek területét azért is szépítették meg, hogy nagy tömegeket megmozgató szabadtéri rendezvényeknek adjon helyet.

Szigeti Pál, a Bor-blues-böllérnapok ötletgazdája és főszervezője a Takáts Tamás Blues Band nagysikerű koncertje előtt elmondta, majdnem veszélybe került a hangverseny, mert az eredeti koncertnaptár szerint március 7-én a Karthago együttes is koncertet adott volna. Ennek az együttesnek szintén tagja Takáts Tamás, aki viszont azt árulta el a közönségnek, hogy kedveli Veszprémet. Többször nyaralt már a városban és mindkét zenekarral jónéhányszor fel is lépett. A rendezvényen már péntek este lehetett remek borokat, finom falatokat kapni és több kézműves is kipakolta a portékáit.

Aki kíváncsi arra, hogy milyen egy hagyományos disznóvágás, annak szombat délelőtt érdemes kimennie. Délben már meg is lehet kóstolni a hurkát, kolbászt és a pecsenyét. Berecz András 14 órától mesél, a Sipőcz Rock Band koncertje 18.30-kor kezdődik.

Ebben az évben először hirdették meg a sütemények versenyét, melyre a kész remekeket szombat délig kell a rendezvénytérre vinni, ekkortól láthatók a jezsuita templomban, ahol vasárnap zsűrizik, majd elárverezik őket. A bevételt a kórháznak adják át.

Töpörtyűsütésből már tavaly is hirdettek versenyt, ezt azzal újították meg, hogy ezen az ételen kívül bármi mást is elkészíthetnek a csapatok, ami alkalmas a közös, szabadtéri főzésre.

Vasárnap 17 órától több veszprémi fiatalokból álló zenekar lép fel a nagysátorban.

A rendezvényen gondoskodnak a gyerekek szórakoztatásáról is. A hagyományos kézműves mesterek egy része nemcsak kínálja a portékáit, hanem megmutatja a helyszínen, hogy miként készülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!