Veszprém

2014.06.14. 14:27

A porcelán poétája

Tamás Ákos, a Herendi Porcelánmanufaktúra tervezőművészének alkotásaiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palota várgalériájában szombaton.

Marton Attila

Művei hasonlatosak egy zenei lírai kompozícióhoz, egyszerre áttetszőek, légiesek és pattanásig feszültek, mondta Praznovszky Mihály irodalomtörténész, majd hozzátette, Tamás Ákos művészetének titka, hogy hagyja az anyagot önállóan élni. Alkotásait kifinomult elegencia, harmonikus színvilág, lágy formák és játékosság jellemzi, jelentette ki.

Nincs egyén közösség nélkül, előbbi ugyanis csak egy közösség részeként élheti meg sikereit, hangsúlyozta köszöntőjében Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója. Elmondta, Tamás Ákos művészete révén a társaság előbbre jutott, a kiállítás tisztelgés az alkotó előtt.

Porga Gyula polgármester hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a tárlat megnyitásán, köszöntőjét Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója olvasta fel. A porcelán poétája, fogalmazott levelében a városvezető a tervezőművészről, majd méltatta munkásságát. Az anyag kötöttségei és a szellem szabad szárnyalása, a formák megőrzése és állandó változása teszi izgalmassá alkotásait, amelynek sikerei a porcelán használati tárgyként való értelmezéséből fakad, írta üzenetében Porga Gyula.

Szépség, lélekgazdagság és művészi finomság jellemzi stílusát, mondta Halas Adelaida, a Veszprémi Petőfi Színház színésze, aki Szilágyi Domokos Éjszaka kezdődik az ünnep című versét szavalta el.

Az alkotó csaknem négy évtizede a porcelánmanufaktúra tervezőművésze, alkotásai Nyugat-Európától a Távol-Keletig népszerűek. A kiállításon a jól ismert herendi porcelántermékek – kávé és teáscsészék, vázák és tálak – mellett lovat ábrázoló dísztárgy, sakkfigurák, karneváli figurák és maszkok, valamint lapékszerek is láthatók.A megnyitón közreműködött a Gizella Nőikar. A tárlat augusztus 24-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!