Veszprém

2014.10.06. 16:53

Emlékezés a hősökre

Nagyvázsony – Az első világháborúban elesettekre emlékezve a hétvégén újjáavatták a községháza előtt 1933-ban épített hősi emlékművet.

Heffler Péter

Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából Nagyvázsonyban újjáavatták a hősi emlékművet a községháza előtti téren. A szobrot egy gyűjtés eredményeként még 1933. november 19-én állították és a szétlőtt ágyútalpra támaszkodó, kezében puskát tartó katona alakját Szalay József nagyvázsonyi fiatalemberről mintázta a szobrász.

Több mint nyolcvan éve épült az emlékmű a községháza előtt (Fotó: Heffler Péter)

A Hősi emlékmű az első és második világháborúban meghalt nagyvázsonyi hősöknek állít emléket, így közel százhúsz elesett katona neve szerepel az emléktáblán, és még mindig vannak olyanok, akiknek a neve nincs a kőbe vésve. – Ma nem csak ünnepelni, hanem tisztelegni jöttünk ide, emlékezni és leróni kegyeletünket azokkal szemben, akik a legdrágább kincsüket, az életüket adták hazánkért – kezdte Vigh- Krupla Orsolya polgármester. – Most fontos, hogy szavakkal is emlékezzünk, kifejezzük fájdalmunkat, lerójuk tiszteletünket, mert annál, ami a két világháborúban vezényelt katonáinkkal történt, csak egy valami lehet szörnyűbb, ha elfelejtjük őket – fűzte még hozzá a polgármester.

Az avatáson Szegedi László a Települési Értéktár Bizottság elnöke, Körösi Csaba a veszprémi Petőfi Színház színművésze és a Nagyvázsonyi Ifjúsági Fúvósok is közreműködtek, majd a katolikus, református és evangélikus egyházak megáldották az újjáavatott emlékművet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!