Veszprém

2015.01.28. 18:20

Szovjet csapatkivonás

Veszprém – Magyarországon a belpolitikai helyzet súlyos feszültségekkel, szélsőséges megnyilvánulásokkal terhes.

Balassa Gergő

A támadások össztüze elsősorban az új baloldalra, mindenekelőtt annak magjára, a Magyar Szocialista Pártra irányul.

A Napló 25 évvel ezelőtt írta meg, hogy erre a megállapításra jutott az MSZP Országos Választmánya legutóbbi ülésén. A testület tanácskozásán elhangzottakról Horn Gyula, az elnökség tagja tájékoztatta a sajtó képviselőit. A választmányi ülésen elhangzottakat tolmácsolva Horn Gyula arra hívta fel a figyelmet, hogy egy erős, működőképes baloldal léte nem pusztán az MSZP érdeke, hanem a nemzetnek is szüksége van arra. Amennyiben a baloldal szétforgácsolódik, felmerül a veszélye egy új hatalmi monopólium kialakulásának. A szocialisták e veszély elkerülése érdekében vállalják a kihívást, a megmérettetést.

Az elnökség tagja hangsúlyozta, hogy a választmányi tanácskozás megerősítette a pártegységet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a régi értelemben vett monolitikus egységet kívánnak megteremteni. Az egység új értelmezése azt jelenti, hogy a legfontosabb kérdésekben a szocialisták azonos nézeteket képviseljenek.[ ] A Szocialista Párt egyetért azzal az értékeléssel, hogy a megújuló Magyar Néphadsereg – védelmi doktrínájának megfelelően – képes a haza védelmére, nemzeti szuverenitásunk és területi integritásunk szavatolására. A Szocialista Párt véleménye szerint a szovjet csapatok kivonása teljes összhangban van a magyar nép kívánságával, a nemzeti szuverenitás iránti jogos igényével, a nemzetközi biztonság korszerű felfogásával és az új politikai gondolkodással.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!