Veszprém

2015.08.05. 14:26

A tervező találta ki a mozdítható kockákat

Veszprém - Elhanyagolt a Kossuth utcai Három grácia csobogó, főként az ott lévő kockák, jelezte egy olvasónk.

Balla Emőke

Veszprém egyik legismertebb és legkedveltebb köztéri alkotása Somogyi József Három grácia című szobra. Olvasónk véleménye szerint a szobor körül kőből faragott ülőalkalmatosságok, a „kockák” környezete mostoha: azok vízben állnak, görgethetők. Szerinte a kockákat kompozícióban rögzíteni kellene, hogy pihenni lehessen rajtuk. Levelében megjegyezte, át kellene gondolni a víz forgatását, a párolgás pótlását, hogy csobogjon és tiszta legyen a víz. A város szépítése után ezt a területet teszik utoljára rendbe? – kérdezte.

A Három grácia a város egyik legkedveltebb köztéri alkotása (Fotó: Balogh Ákos)

Nem utoljára, hanem elsőként újították fel a szobor környezetét, a belvárosi rehabilitáció első ütemének munkái során. A csobogó új burkolatot kapott, a vezetékeket is ellenőrizték, azóta jól működik, közölte Öveges Bálint. A veszprémi polgármesteri iroda városüzemeltetési irodájának csoportvezetője azt válaszolta, a kockák azért nincsenek rögzítve, mert a tervező úgy találta ki, hogy azok mozgathatók legyenek. Csakúgy, mint a többit, ezt a Kossuth utcai szökőkutat is a VKSZ üzemelteti, takarítja. A szökőkútban van vízforgató, ez régóta megoldott. A csobogóban fürdőzni tilos, a víz nem ivóvíz, ennek ellenére – saját felelősségre – sok kisgyerek pancsol benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!