Veszprém

2015.11.12. 13:31

Zeneterápiával az egészségért

A zeneterápia széles körű hatással bír, már magzati kortól lehet alkalmazni egészen a halálba kísérésig – mondta Fülemile Judit zeneterapeuta a Let’s play!, A zeneterápia európai napja Veszprémben című rendezvényen.

Kutasi Zsófia

A programot a Lélektér Alapítvány szervezte a zeneterápia európai napjához kapcsolódva, bemutatva a zeneterápiát mint gyógyító módszert.

Délelőtt a gyerekek hangszereket készítettek, olyan egyszerű és könnyen elkészíthető eszközöket, amelyekkel otthon is tudnak játszani, például cipősdobozból, befőttesgumiból, szívószálból dudát, csörgőket.

Ezt nyitott zeneterápiás foglalkozás követte, majd délután a szervezők a felnőtteket várták a zeneterápiáról szóló előadással; a látogatók hallhattak többek között a terápiáról, arról, hogyan hat, kiknek szól, miben más, mint az alternatív hangterápiák. A nyitott órán és foglalkozásokon az érdeklődők „belekóstolhattak" a hangszeres aktív terápiába, de az aktív zenehallgatást mint terápiát is kipróbálhatták. A programokat Fülemile Judit és Szabó Lívia zeneterapeuták vezették.

Fülemile Judit elmondta, a zeneterápiát egyre szélesebb körben alkalmazzák, például a pszichiátriában is
Fotó: Nagy Lajos

Fülemile Judit elmondta, a zeneterápiát nem lehet korhoz kötni, gyerekeknél, felnőtteknél egyaránt hatásos. Egyre szélesebb körben alkalmazzák, a pszichiátriában például kiegészítő terápiaként, de többek között a gyógypedagógiában, mentálhigiénés prevencióban is.

– A zeneterápia alapja az improvizáció, amely előre be nem jósolható folyamat, olyan, mint az életünk, nem lehet minden esetben tudni, mi történik a következő pillanatban. A módszer a rugalmasságunkat tudja erősíteni, fontos benne az önészlelés, önérzékelés, mit élünk meg az improvizáció során, vagyis hogy azt milyen érzések, érzelmek, testi reakciók követik – fogalmazott Fülemile Judit.

A szakember kiemelte, a zeneterápia nem elsősorban készségfejlesztés, fontos elkülöníteni a zenei neveléstől. A zeneterápiában a zene eszköz arra, hogy az érzelmeinket ki tudjuk fejezni, és nem a zenetanulás a cél. A terápiának van készségfejlesztő hatása is, mivel a ritmus és a dallam mindkét agyféltekét stimulálja, így a rendezettség, a koncentráció is fejlődhet, feszültségoldó hatása pedig az egészség visszanyerésében, megtartásában is segít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!