Veszprém

2013.01.24. 19:35

Gyűlöletkampány kezdődik?

Az országnak összefogásra, nem pedig a Ron Werber-féle gyűlöletkampányra van szüksége, jelentették ki vezető FIDESZ-es politikusok csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatójukon.

Tremmer Tamás

Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, országgyűlési képviselő úgy látta, Magyarország ma címmel az MSZP gyűlöletkampányt indított, amelyben két minisztert, Matolcsy Györgyöt és Hoffmann Rózsa pejoratív értelemben tüntetnek fel. Véleménye szerint a szocialistáknak inkább bocsánatkérő kampányt kellene folytatniuk, amiért a kormányzásuk két ciklusa alatt tönkretették az országot.

Megszokhattuk már, hogy a szocialisták általában azzal vádolnak bennünket, amit ők maguk követtek el, mondta dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Kormányzásuk alatt 2006-ben világrekordot döntött a magyar költségvetési hiány, ezzel szemben az Orbán-kabinet a gazdasági válság ideje alatt is olyan felelős költségvetési politikát folytat, amely más uniós országnak is a becsületére válna. Külön kérte Mesterházy Attilát, az MSZP veszprémi származású elnökét, hogy a gyűlöletkampánnyal kerüljék el ezt a békés várost.

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke úgy vélte, ha az ország olyan rossz gazdasági állapotban lenne, mint amilyennek a szocialisták lefestették, akkor nem tudták volna konszolidálni az önkormányzatokat. Pápa polgármestere, dr. Áldozó Tamás szerint a kormánytól a helyi közösségek jó esélyeket kaptak a jövő építésére. Ehhez azonban nyugalomra és együttműködésre van szükség, amit a kampány nem segít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!